Kint hó, bent meleg

A többi házunkhoz hasonlóan, ahogy a lenti képen is látható, a Berettyó utcai kertet is beborította a hó. Az épületekben és a lakásokban már túl vagyunk a fűtési rendszer tesztüzemén, és mindenhol melegek a radiátorok. A hibajavítások lassan befejeződnek, már a januárra várható átadásokra készülünk. 

Utolsó simítások

Néhány lakásban még folynak a hibajavítások, de a közös területeken, a kertben az utolsó munkák is befejeződtek. Még a fagy beállta előtt elültettük az utolsó növényeket, elkészült a játszótér gumiborítása, helyükre kerültek a játékok, a múlt héten pedig beüzemeltük a kerti hangulatvilágítást is. Javában zajlik a használatbavételi engedély kiadására irányuló eljárás is, reményeink szerint januárban már az első lakók be is költözhetnek új otthonaikba.

Elkészült a kert

Az A és B épület előtt már szeptemberben befejeződött a kertépítés, most pedig az utoljára átadott C épület körül is elkészült a kerti út, a locsolórendszer, és elültettük az utolsó növényeket is.  A C épület lakásaiban még folynak a műszaki átadáson felvett hibák javításai, egyébként a teljes lakóparkon véget értek a munkák.

Áremelés

Felhívjuk ügyfeleink figyelmét, hogy azokban a házainkban, melyeknek műszaki átadása már megtörtént, illetve idén megtörténik (City Home H, Metrodom Park C, Berettyó utca 2-8., Lőportár utca 9.), a még szabad lakások ára október 31-től emelésre kerül. Amennyiben érdeklődik valamelyik lakás iránt, és azt még a jelenleg meghirdetett áron kívánja megvásárolni, javasoljuk, hogy mielőbb vegye fel a kapcsolatot ingatlantanácsadóinkkal, mert október 31-ét követően már kizárólag a megemelt áron lehet az ingatlanokat megvásárolni.

Átadások: az utolsó felvonás

Megkezdtük a C épület lakásainak átadását is, a mai napon a 3. emeletig, jövő pénteken a 4-5. emelet lakásait adjuk át.  A következő hetekben itt is az átadáson felvett hibák javítása, illetve az épület körüli kertészeti munkák folynak majd, ügyfeleinkkel legközelebb egy hónap múlva, november 19-én, az első bejárási napon találkozunk ismét.

Befejező munkák a C-n

Egy hét múlva kezdődik a C épület lakásainak műszaki átadása, és a legfelső két szinten még zajlanak a befejező munkák. Most rakjuk le az utolsó lakásokban a parkettát, illetve építjük be a beltéri ajtókat, holnap fejezzük be a szerelvényezést, a szaniterek, csaptelepek és fűtőtestek felszerelését. A jövő hétre már csak az ellenőrzés, a javítás és a takarítás marad, reményeink szerint itt se találnak több hibát ügyfeleink, mint a már átadott A és B épületben.

Az utolsó állványok

Elkészült a C épület homlokzatának utolsó szakasza, lebontottuk a belső kert felé néző részekről is az állványzatot. Az erkélyeken még folyik a burkolás, illetve a korlátok szerelése, a lakásokban pedig jövő hét elejére kerül a helyére az utolsó csempe, illetve padlólap. Az A és a B épületben eközben már a műszaki átadásokat követő hibajavítások folynak, itt szerencsére nincs sok dolga a munkásoknak.

Készül a kert

Az A és B épület mögött elkészült a kerti út, leraktuk a térkőburkolatot. Ugyancsak elkészült a két épület között a kis játszótér, és lefektettük a csepegtetős öntözőrendszer csöveit is. Jelenleg a növényeket ültetjük, elsőként a fákat, mivel az építkezés során megőrzött hárs- és gesztenyefák mellé további díszfákat is telepítünk.

Átadtuk az A és B épületet

Tegnap a pótátadási nappal, az A és B épületen befejeződtek a műszaki átadások. Mind a mi, mind ügyfeleink örömére, viszonylag kevés hiba maradt a lakásokban, és azok egy részét is sikerült azonnal orvosolniuk a helyszínen várakozó festőknek, burkolóknak és gépészeknek. Az átadások egy hónap múlva, október 11-én, a C épülettel folytatódnak, addigra terveink szerint a ház körüli kerti munkák is befejeződnek.

Jövő héten átadás

Bár már bizonyára mindenki várja, de azért szeretnénk mégegyszer emlékeztetni ügyfeleinket, hogy jövő hétfőtől megkezdődnek a Berettyó utcában a műszaki átadások. A jövő héten terveink szerint az A és B épület lakásainak többsége átadásra kerül, majd egy kisebb szünet után következik a C épület is.

VEGYE FEL

A KAPCSOLATOT

ÉRTÉKESÍTŐINKKEL