Ilyen volt a vevői bejárás

Megkezdődött az aljzatbetonozás

A vakolás után a múlt héten az első emeleti lakásokban megkezdődött az esztrichezés is. A vasbeton födémre, a víz- és a szennyvíz padlóban futó vezetékei alá egy 2 centis, a falra felhajló szigetelőréteg kerül, ennek feladata a kopogó hangok elnyelése. Ebbe öntjük ki az esztrichet, amire majd a padlóburkolatot rakjuk.

 

 

Kezdődik a vakolás

Az alsóbb szinteken, ahol elkészült a gépészeti- és elektromos alapszerelés, hozzáláttunk a vakoláshoz. A vakolat előre bekeverve, tartályokban érkezik (ezek jól láthatók a webkamerán keresztül), melyet szórópisztolyok segítségével gyakorlatilag ráfújunk a téglafalakra, így a hagyományos módszerrel ellentétben a vakolat kellően homogén és sima lesz.

Burkolatválasztás: közelgő határidők

Az első két emeleten már minden választási és változtatási lehetőség lezárult, de a felsőbb emeleteken is közelednek a határidők. A 3-4. emeleteken szeptember 30-ig, az 5-6. emeleteken pedig október 30-ig lehet hidegburkolatot, parkettát, illetve beltéri ajtót választani. A még szabad lakásokba a belsőépítészek által kiválasztott összeállítások kerlülnek, ezeken azonban később már nem lehet módosítani. Aki szeretné lakásának burkolatait saját maga összeállítani, a Metrodom stílusos és széles kínálatából, annak érdemes mielőbb döntenie a lakás megvásárlásáról is.

Kezdődik a nyílászárók beépítése

Megérkeztek az első ablakok és erkélyajtók a Metrodom Greenre, mostantól folyamatosan zajlik ezeknek a beépítése. A Németországból érkező, kiváló minőségű profilokból készülő tokoknak és kereteknek, valamint a háromrétegű üvegezésnek köszönhetően a külső nyílászárók hőszigetelő képessége jócskán meghaladja a kötelezően előírt értékeket. Ez pedig a ház és a lakások energetikai besorolásában is megmutatkozik, az AA-s, azaz a közel nulla energiaigényre vonatkozó követelménynél jobb minősítéssel kevés új építésű ház rendelkezik.

Szigeteljük a teremgarázs tetejét

Akik a kamerán keresztül már régebb óta figyelik az építkezést, valószínűleg észrevették, hogy a Metrodom Green teremgarázsa jóval nagyobb, mint a felszín feletti épületrészek, benyúlik a negyed hektáros belső kert alá is. Ezeken a részeken a park műszakilag gyakorlatilag egy zöldtető, bár ebből  kívülről semmi nem látszik. A teremgarázs vasbeton födémére azonban nem lehet közvetlenül felhordani a földet, szükség van megfelelő vízszigetelésre, amelynek a kivitlezése éppen most zajlik. 

Túl a féltávon

A szerkezetépítés továbbra is jó ütemben halad, a két toronynak a 6. illetve 7. emeleti pillérei készülnek. Mivel az épület teljes magassága 10 emelet lesz, ez azt jelenti, hogy a szerkezetépítés nagyobb részén már túl vagyunk, ősszel pedig elérjük a legmagasabb pontot is. 

Elektromos alapszerelés

A földszint után az első emelet nagyobb részén is végeztek a kőművesek a munkával, jelenleg a 2. és 3. emeleteken folyik a falazás. A kőműveseket követő gépészek nyomában a villanyszerelők is megkezdték a munkát, az elektromos alapszerelés a földszinten zajlik. 

Szobafalak: szigorúan csak téglából!

Szobafalak: szigorúan csak téglából!

A Metrodom Green első emeletén már a lakásokon belüli válaszfalak készülnek, a homlokzathoz hasonlóan szintén hagyományos, égetett kerámia téglából. Hogy mi másból is készülhetnének a szobák falai, mint téglából, és miért szükséges ezt külön megemlítenünk, arról az alábbiakban olvashatnak részletesebben az érdeklődők.

Falazunk az emeleteken

A földszint elkészültével az 1. és a 2. emeleten is megkezdték a munkát a kőművesek, ezeken a szinteken a liften és a lépcsőházon kívül már csak lakások vannak. A gépészek közben a földszinten végzik az alapszerelést, folyamatosan követve a kőműveseket.

VEGYE FEL

A KAPCSOLATOT

ÉRTÉKESÍTŐINKKEL