Állványbontás az átriumokban

A lakóépületek szívében az átriumokban is végéhez közelednek a munkák. Az üvegtető illetve az üvegfalak már korábban elkészültek, augusztusban pedig helyükre kerültek a függőfolyosókon a növénytartó vályúk és az üvegkorlátok. Jelenleg a belső állványzatot bontjuk, ennek befejezését követően pedig hozzálátunk a földszinti tér kialakításához. 

Földmunka a tetőn

A daruk augusztus elejei bontását megelőzően, egyik utolsó munkájuk az 5. emelet tetején kialakítandó zöldtetők földjének a helyére emelése volt. A zöldtetők kialakításán jelenleg is dolgoznak a kertészek, a könnyített talajkeveréket terítik szét és rendezik el. Ezt követi majd az öntözőrendszer kiépítése, ami biztosítja, hogy a tetőkre telepített cserjék a legforróbb nyárban is zöldek maradjanak. 

Burkoljuk a sétányt

Hozzáláttunk a lakópark közepén a Duna-partig végigfutó sétány első szakaszán a térkő burkolat kialakításához. A sétánnyal együtt készülnek az azt szegélyező csobogók is, amelyek fontos hangulati elemei lesznek a hatalmas, 3 hektáros parknak.

Beltéri ajtók a lakásokban

Az 1. emeleti lakásokban megkezdődött az utolsó szakipari munka, a beltéri ajtók beépítése. A parkettázáshoz hasonlóan, ezzel is gyorsan haladunk, a szeptember végi bejárásokra az alsóbb szinteken már nem csak parketta, de ajtó is lesz a lakásokban.

Nézze meg berendezett mintalakásunkat!

Burkoljuk a lépcsőházakat

A folyosók után hozzáláttunk a lépcsőházak kiburkolásához is. Ezekből mindkét toronyban található 1-1, így az alsóbb szinteket valamelyiken át mindig meg lehet közelíteni. A felsőbb szintek azonban a munka állásától függően bizonyos időpontokban nem látogathatóak, ezért minden érdeklődőt kérünk, hogy ha lakásokat szeretne nézni, a tervezett időpontról mindenképpen egyeztessen előzetesen ingatlantanácsadójával.

Lakói bejárás szeptember 20-21.

Lakói bejárás szeptember 20-21.

A kivitelezési munkák lassan a végükhöz közelednek, ügyfeleink számára pedig bő egy hónap múlva lehetőséget biztosítunk, hogy még a műszaki átadások előtt megtekinthessék készülő lakásaikat. Az első ütem alsóbb szintjein ekkor már gyakorlatilag kész lakásokat láthatnak, máshol a készültség különböző fokán lévő, de már mindenhol kiburkolt, készre festett lakásokat nézhetnek meg ügyfeleink. A bejárás részleteiről, a konkrét időpontokról minden ügyfelünket e-mailben tájékoztattuk.

Kezdődik a parkettázás

Az 1. emeleti lakásokban hozzáláttunk a parkettázáshoz. A melegburkolás jóval kevesebb időt vesz igénybe a csempézésnél, így gyorsan haladunk. A már leparkettázott lakásokban csak a belső ajtók beépítése, illetve az úgynevezett befejező munkák, a kisebb javítások vannak hátra.

Kész a szerelvényezés

Az utolsó lakásban is befejeződött a gépészeti és elektromos szerelvényezés, mindenhol helyükre kerültek a szaniterek, csaptelepek, dugaljak és villanykapcsolók. A lakásokban most csend van, a munka leginkább a homlokzatokon folyik, odabent pedig a folyosókat burkolják. 

VEGYE FEL

A KAPCSOLATOT

ÉRTÉKESÍTŐINKKEL