Metrodom ünnepi nyitvatartás

Általános

2022.12.17

Tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy irodáink december 21-től január 2-ig zárva tartanak, ebben az időszakban lakásaink átadása is szünetel. Ügyfélszolgálatunk december 22-én még telefonon áll ügyfeleink rendelkezésére.

Minden Kedves Ügyfelünknek és Partnerünknek Boldog Karácsonyt és Sikeres Új Évet kívánunk!

Támogattunk egy zöld kezdeményezést!

Általános

2022.12.06

A Metrodom számára kiemelkedően fontos a zöld környezet, valamint lakóparkjaink belső kertjei, amelyre a Metrodom lakók is büszkék lehetnek. Hiszünk a közösségben, és annak erejében, ezért épületeink közösségi tereinek kialakítására is nagy hangsúlyt fektetünk már a tervezés első pillanatától.

Éppen ezért nagyon örülünk, hogy az Üveghegy Alapítvány számára nyújtott támogatásunkkal egy közösségi kert kialakítását segíthettük. 

Létre jöhetett Pomáz első közösségi kertje. Tavasszal így már friss zöldséggel, gyümölccsel, fűszernövénnyel láthatja el a kert az őket gondozó városlakókat.

Faültetéssel a jövőért!

Általános

2022.11.27

Metrodom munkatársai, egy önkéntes nap keretében faültetésen vettek részt a Budakeszi Vadaspark-ban.
Az időjárás is kedvezett, így remek hangulatban telt a kertészkedés. A facsemeték ültetése mellett az őszi munkálatokban is segíthettünk, lomb gereblyézéssel szépítettük a vadaspark területét.
Örülünk, hogy egyre többen tartják fontosnak a környezet megóvását, hiszen nemcsak magunkért, de a felnövekvő generáció jövőjéért is sokat tehetünk ezzel. Köszönjük a résztvevőknek, hogy segítettek!

Büszkék vagyunk családbarát, támogató kultúránkra!

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom gála keretében adták át "Az Év Családbarát Vállalata" díjakat, immár tizedik alkalommal.


Az elismeréssel azon vállalatokat díjazzák, ahol fontosnak tarják a munka-magánélet egyensúlyát és odafigyelnek a munkatársak testi-lelki egészségére, valamint a családosokra. 2022-ben a Családbarát Vállalat címet összesen 49 vállalat nyerte el. A szakmai zsűri döntése alapján a Metrodom is elnyerte a Családbarát vállalat 2022 címet, melyet Birszki Tímea HR-Igazgatónk és Bálint Anita HR munkatársunk vehetett át.

Nagyon köszönjük, az elismerést, továbbra is elkötelezetten dolgozunk azon, hogy kollégáinknak ne kelljen választania a karrier és a család között!

 

Átvettük a European Property Award díjait

Megtartották a European Property Award idei londoni díjátadóját, ahol a Metrodom képviseletében generálkivitelezőnk ügyvezetőjeként Kiss Gábor, illetve a fejlesztésekért is felelős műszaki osztályunk vezetője, Pongrácz Tamás vették át a Metrodom Green, illetve a Metrodom River díjait. A Metrodom Panoráma után így ez a két új lakóparkunk is a legmagasabb szintű elismerésben részesült, jól mutatva a Metrodom meghatározó súlyát, a különleges és innovatív ingatlanfejlesztésben.

Lakáspiaci trendek

Általános

2022.10.21

Az ingatlanok piacát, az árak alakulását jelenleg a szokásosnál is nagyobb érdeklődés kíséri, a trendeket illetően több a kérdés, a bizonytalanság. A hazai lakóingatlan fejlesztők egyik legnagyobbikaként a 60. Közgazdász Vándorgyűlésen egy kerekasztal-beszélgetésen a Metrodom képviselője is kifejtette álláspontját más ingatlanpiaci szakértőkkel együtt. Akit érdekelnek a valóban hiteles belső információk, annak érdemes elolvasnia a növekedés.hu-n, a kerekasztal-beszélgetésről készült összefoglaló írást

Hogy változik a Metrodom házak rezsije?

Hogy változik a Metrodom házak rezsije?

Általános

2022.07.25

A földgáz illetve az áram lakossági árának változása miatt mindenki vadul számol, hogyan befolyásolja ez a jövőben az általa fizetendő rezsi összegét.  Minden bizonnyal a Metrodom ügyfelei sincsenek másként, akik az idén (Metrodom Zugló), vagy az ezt követő években (Metrodom River és Metrodom Green) költöznek majd be új lakásaikba. A címbeli kérdésre a válasz viszonylag rövid és egyszerű: az áremelésből ők szinte semmit nem fognak észlelni. Akit a bővebb válasz is érdekel, az alábbiakban olvashatja a részleteket.

A gázáremelésnél jön ki a Metrodom házak előnye

A gázáremelésnél jön ki a Metrodom házak előnye

Általános

2022.07.18

Most az "átlag" fölé eső energiafogyasztás árának igencsak jelentős emelése mutatja meg a gyakorlatban, milyen óriási előnyben vannak a Metrodom házai és lakásai a fenntartási költség terén. Az alábbiakban elsőként a korábbi, 2020-ban, vagy előtte átadott házaink fogyasztását nézzük meg, és azt, hogy mennyiben kell aggódnia régebbi ügyfeleinknek a rezsiszámla miatt. 

Nézd meg, mit írsz alá!

Nézd meg, mit írsz alá!

photo Kricsfalussy Tamás
Általános

2022.06.17

Az építőipar, azon belül a lakóingatlan fejlesztés is azon szektorok közé tartozik, melyet jelentős általános bizonytalanság kezdett övezni idén. Ennek a kockázatait számos ingatlanfejlesztő úgy hárítja át a vevőkre, hogy azok ennek egyáltalán nincsenek tudatában, az aláírt szerződés pedig napjainkban sok esetben egyáltalán nem garantálja, hogy az adott áron és határidőben valóban övék lesz a lakás.

Metrodom születésnapot ünneplünk

Metrodom születésnapot ünneplünk

Általános

2022.06.15

Június 17-én, pénteken ünnepeljük a Metrodom 10 éves születésnapját, szűk, mintegy 200 fős családi körben. Ezen a napon mindannyian pihenünk és szórakozunk, visszaemlékezünk az elmúlt évtized legszebb pillanataira, legnagyobb kihívásaira, irodáink ezért pénteken zárva vannak. Ügyfeleink megértését ezúton is köszönjük, reméljük mindannyian szurkolnak nekünk, hogy a következő 10 évünk is hasonlóan sikeres legyen. 

VEGYE FEL

A KAPCSOLATOT

ÉRTÉKESÍTŐINKKEL