A kilencediken jár a burkolás

A két toronyban a vége felé közeledik a hidegburkolás, már a kilencedik emeleten zajlik a munka. A burkolókra azonban még sok feladat vár, részben a második épületen, részben a folyosókon, a lépcsőházakban és a földszinti előtérben. 

A teljes épület bejárható

A kivitelezés előrehaladtával már mindkét ütem eladatlan lakásai megtekinthetőek, a legfelső emeleten lévők is. Az érdeklődőknek a kilátást illetően nem kell a fantáziájukra hagyatkozniuk, személyesen győződhetnek meg a lenyűgöző panorámáról a Dunára, illetve a budai hegyekre. A lakások megtekintéséhez ingatlantanácsadóinkkal tudnak időpontot egyeztetni. 

Szereljük az üvegkorlátokat

A Metrodom River első ütemén, a nyugati oldalon elértünk az utolsó nagyobb munkához a homlokzaton, az üvegkorlátok beszereléséhez. Ezek a hatalmas, látványos üveglapok minden épületen más színűek, itt például kékek lesznek. Az üvegkorlátok beszerelése után, június elején ezen az oldalon megkezdődik az állványzat bontása, a homlokzat pedig a Budafoki út autósainak és járókelőinek is megmutatja majd magát.

Mintalakás a Teve utcában

Mintalakás a Teve utcában

Akit érdekel, milyenek lesznek a Metrodom River vagy a Metrodom Green penthouse lakásai, azok a Teve utcai értékesítési irodánkban, pontosabban az általunk kivitelezett épület tetején kialakított mintalakásunkban kielégítheti kíváncsiságát. A 90 nm-es, nagy teraszos, 2 hálószobás lakást, másik két épületünknél is választható burkolatokkal, szaniterekkel és csaptelepekkel kiviteleztük, a végeredmény pedig, ahogy a képeken is látható, igazán lenyűgöző lett. A lakás megtekintéséhez kérjük egyeztessen időpontot ingatlantanácsadóinkkal.

Burkolatszerelés a homlokzaton

Hozzáláttunk a homlokzatképzési munkák utolsó szakaszához, a burkolat felszereléséhez. Az Equitone szálcement lapok teszik majd igazán különlegessé és egyedivé az épület megjelenését. Ezeket nem ragasztjuk, hanem a homlokzathoz kapcsolódó tartószerkezetre szereljük fel, aminek köszönhetően a burkolat élettartama is hosszú lesz, szükség esetén pedig a cseréjük is könnyebben megoldható.

Szereljük a korlátokat

A homlokzat színezésével párhuzamosan a lakatosok is folyamatosan dolgoznak az erkélyeken, egymás után kerülnek fel a fém tartószerkezetek, melyekhez később az üvegkorlátokat fogjuk rögzíteni. Ezt követően a burkolók érkeznek majd a teraszokra, hogy lerakják a padlólapokat.

Színezzük a homlokzatot

Az 1. ütem nyugati, a Budafoki út felé néző homlokzatán lassan elkészül a hőszigetelés, így hozzáláttunk az utolsó réteg, a nemesvakolat felviteléhez. Ezzel az épület is megkapja a végleges színeit, melyekből egyre több fog látszani az állványzaton keresztül. Az utcáról nézve júniusban lesznek igazán látványosak az elkészült részek, amikor ezen a szakaszon hozzálátunk az állványzat lebontásához. 

Hidegburkolat: felül még választható!

A kivitelezés előrehaladtával sorra zárulnak le az anyagválasztási lehetőségek a Metrodom Riveren. Hidegburkolatot már csak a legfelső 3 emeleten lehet választani, legfeljebb május 15-ig, parketta és beltéri ajtó választására pedig az 1. ütemen a 6., a 2. ütemen pedig a 4. emelettől felfele lehet választani.

VEGYE FEL

A KAPCSOLATOT

ÉRTÉKESÍTŐINKKEL