Hozzáláttunk a földvisszatöltéshez

Az épületszerkezet elérte azt a magasságot, amivel lehetővé vált az alapozás során kitermelt föld visszatöltése.  A következő hetekben betemetjük a kamerákon át is látható mély gödröt, a kétszintes teremgarázsok falai pedig eltűnnek majd a föld alatt. A visszatöltés nem érinti a teremgarázs tetejét, ahol kinyúlik az épületek alól, itt még sok munka, többek között a víz- és hőszigetelés készítése vár ránk.

Kezdődik a gépészeti alapszerelés

Bár még hónapokig tart a szerkezetépítés, a Metrodom Riveren a gépészek is megkezdték a munkát. Elsőként a függőleges szerelőaknákba (közismertebb nevén strangokba) helyezik el a fűtés és hűtés, a víz, a szennyvíz, és a szellőzés csöveit. 

Az ötödik emeleten járunk

Az első ütemen folyamatosan készül a 4. emelet feletti födém, ezzel párhuzamosan pedig az 5. emelet vasbeton pillérei és falai. Az alacsony épületszárnynak ez a legfelső emelete, azaz a következő, 6. szinttől augusztusban lassan elkezdenek kirajzolódni az épülő tornyok is. 

Második emeleten a szerkezet

Kiöntöttük az első emelet feletti födém első szakaszait, és hozzáláttunk a második emeleti pillérek készítéséhez. Az épület mérete, illetve a technológia miatt jelenleg párhuzamosan épül a földszint, az első és a második emeleti épületszerkezet is, amit az építési kameráink segítségével bárki nyomon követhet.

Záruló választási határidők

Mivel már készül az épület szerkezete, lassan zárulnak az első körös műszaki konzultációk. Akik a vásárláson gondolkodnak, érdemes figyelembe venniük, hogy már csak a tornyok lakásaiban van lehetőség a falakon, az elektromos- és gépészeti kiállások helyén változtatni, emelettől függően június 15-ig, illetve július 15-ig.

Készül a földszinti födém

A földszint növekvő falaival és pilléreivel együtt hozzáláttunk a födém készítéséhez is. Ez egy elég összetett munka, a zsaluzat elkészítése, illetve a betonvasak összeszerelése után rakjuk be a mennyezeti világítás kábelcsatornáit, valamint a hűtési és fűtési rendszer csöveit is. Ezeket a lakás alaprajzának megfelelően méretezett, előregyártott panelekből rakjuk össze a helyszínen, és a vasakkal illetve kábelcsatornákkal együtt öntjük bele a födémbe. A Metrodom fűtési-hűtési rendszeréről egyékbként itt található a részletes leírás.

Falak a földszinten

A második ütemen a -1-es pinceszint feletti födém készül, az első ütemen pedig már a földszinti falakat építjük. A falakkal együtt a teljes pillérvázas szerkezet elkezd kinőni a földből, a következő háromnegyed év lesz talán az építkezés leglátványosabb szakasza, mely kiválóan nyomon követhető kameráinkon keresztül. 

Indulhat a parti sétány építése

A Kormány elfogadta a Duna-part teljes, XI. kerületi szakaszának gyalogos és biciklis sétánnyá való kiépítésének terveit. A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint a megvalósításhoz szükséges forrásokat a projektet koordináló Budapest Fejlesztési Központ rendelkezésére bocsájtják, így a sétány gyakorlatilag párhuzamosan épülhet meg a közvetlenül mellette álló Metrodom River lakóparkkal.

VEGYE FEL

A KAPCSOLATOT

ÉRTÉKESÍTŐINKKEL