Zajlik a falazás

A múlt héten hozzáláttunk a falazáshoz, most pedig már a kamerán keresztül is láthatóak az első téglafalak az A épületen, illetve a B épület D lépcsőházánál. Más házainkhoz hasonlóan itt is a hazai gyártású, kizárólag természetes alapanyagokból készülő Porotherm Klíma falazóelemeket használjuk a homlokzati falak elkészítéséhez. Ezeknél kifejezetten a jó hőszigetelési képességekre fektették a hangsúlyt a fejlesztés során, így ennek is köszönhetőek az épület kiváló energiai jellemzői.

Födém a másodikon

Gyors ütemben épül a szerkezet, az A épületen illetve a B épületen a D lépcsőháznál már a második emelet feletti födém készül. A ház többi részén az első emelet fölötti födém vasszerelése folyik. A hatodik emelettől fölfelé még 3 hét áll rendelkezésre a falakon, ajtónyílásokon, gépészeti- és elektromos kiállásokon való változtatásra, a földszinten és az elsőn június végén azonban már a burkolatok választása fog lezárulni.

Felvonultak a gépészek

A teremgarázsban hozzáláttunk az első szakipari munkához, a gépészeti alapszereléshez. Első lépésként a függőleges aknákba (strangokba) húzzák be a gépészek a víz, a szennyvíz, a fűtés és a szellőztetés gyűjtővezetékeit.

Hőszigetelés a pincében

Miközben a szerkezetépítés az első emeleten jár, a pincében megkezdődött a hőszigetelés. Ennek során ásványi gyapot lapokkal burkoljuk a pincefödémet, így biztosítva, hogy az épületből a hő lefelé se szökhessen el.

Zárulnak a határidők

A holnapi napon az 5. emeletig lezárulnak az első körös választási és változtatási lehetőségek, aki még szeretne változtatni a falakon, kiállásokon, a dugaljak elhelyezkedésén és számán, azok csak 6. és 7. emeleti lakás választása esetén tehetik ezt meg. Az alsó 3 szinten már a burkolatok és beltéri ajtók egyeztetése zajlik, a 2. emelettel bezárólag már erre is csak május végéig van lehetőség.

Kiterjesztett valóság a Metrodom appal

Kiterjesztett valóság a Metrodom appal

Töltse le az új Metrodom appot, és élvezze építkezéseink helyszínén a lenyűgöző kiterjesztett valóságot, ahol a valódi környezetben tekintheti meg még nem létező házainkat! Otthonában, a telefonja kijelzőjén 3 dimenzióban nézheti meg az épületeket és valamennyi szabad lakást. Az app további funkcióiról honlapunkon itt olvashat részletesebben, letöltéshez pedig kattintson ide.

Első emeleten a szerkezet

A Babér utca felől már az utcáról is jól láthatók az A épület első emeleti pillérei. A B épületen a földszint szerkezete készül, itt az A lépcsőháznál még a pilléreket zsaluzzuk, míg a D lépcsőháznál már a földszint feletti födém vasszerelése zajlik.

Dual Eco fűtés a Madarász38-ban is

Dual Eco fűtés a Madarász38-ban is

A Madarász38 is megkapja a korábban a City Home L-M üteméhez bejelentett, új fűtési rendszerünket, a Dual Eco-t, melyről a ház oldalán, itt olvashat részletesebben. A Dual Eco-nak és a kiváló hőszigetelésnek köszönhetően így a Madarász38 lakásai is megkapják az "BB - Közel nulla energiaigényű" besorolást, melyet ezentúl a műszaki leírás is tartalmaz.

Födém a földszinten

A B épületen javában készül a pincefödém, párhuzamosan folyik a különböző részeken a zsaluzás, a vasszerelés, illetve magának a födémnek a kiöntése. Közben az A épületen elkészültek a földszint vasbeton falai és pillérei, és itt már a földszint feletti födém zsaluzása is megkezdődött. 

Készül a földszint

Az A épületen, ahol elkészült a pincefödém már a földszint pillérei készülnek, ezzel a szerkezetépítés felszín feletti szakaszába lépett. A jóval nagyobb, négy lépcsőházból álló B épület egy részén még magán az alaplemezen dolgozunk, ezzel párhuzamosan azonban, a már elkészült részeken gyorsan szaporodnak a pince vasbeton falai és pillérei, illetve a D lépcsőháznál már a pincefödémet zsaluzzuk.

VEGYE FEL

A KAPCSOLATOT

ÉRTÉKESÍTŐINKKEL