Mesés helyszín a wmn.hu-nak

Mesés helyszín a wmn.hu-nak

Régi hagyományt elevenít fel a wmn.hu csapata, színészeket kértek fel, hogy olvassanak fel meséket a gyerekeknek. A meséket advent vasárnapjain lehet megtekinteni - meghallgatni a wmn.hu YouTube csatornáján, az első Thúróczy Szabolcs tolmácsolásában itt látható. És amiért erről a Metrodom honlapján is olvashatnak, annak a helyszín az oka, ugyanis ezt mi biztosítottuk a Metrodom Panoráma mintalakásában.

Mintalakás Karácsonyig

Novemberi nyílt napunkon több száz érdeklődő látogatott ki a Metrodom Panorámára és tekintette meg többek között 16. emeleti teljesen berendezett mintalakásunkat. Akik viszont kihagyták a nyíltnapot, de szeretnék megnézni a mintalakást, illetve a fantasztikus panorámát, erre már csak december 20-áig van lehetőség, mivel időközben ez a lakás is vevőre talált. Ezt követően csak a fényképek maradnak, ha valaki kíváncsi, milyen is egy igazán elegáns, tágas Metrodom-otthon.

Ilyen lett a sétálótér

Bár a B-C és D épületek előtt és között még rendezésre vár a terület, az A épületnél már meg tudjuk mutatni a sétálótér elkészült részét a lenti képeken. A szokásos közterületi elemek (fák, gyep, térkő, padok stb.) mellett a zöldterületet körbe vevő fehér kőszegély jelzi, hogy nem akárhol, hanem Újpesten vagyunk, ebbe belevéstük a kerület meghatározó épületeinek, területeinek nevét, egyetlen helyre "gyűjtve össze" az újpesti jellegzetességeket.

November 15-16.: Metrodom Panoráma nyílt nap
Itt az új okosotthon vezérlőpanel

Itt az új okosotthon vezérlőpanel

Folyamatosan frissítjük okosotthon rendszerünket, legutóbb például az új kapcsolónkról számoltunk be. Most megérkezett az új vezérlőpanel is, mely a Metrodom Panoráma A, a Metrodom Park B, illetve a City Home K épületén mutatkozik be. A változások közül a leglátványosabb az elegáns fém keret, de frissült a hardver is, illetve a privacy miatt aggódókat nyugtathatja meg, hogy a készüléken igény esetén már hardveresen is ki tudják iktatni a beépített kamerát.

Panoráma tér: földfeltöltés

A lakópark szíve a 4 épület által közrefogott háromszög alakú sétálótér lesz, mely alá a teremgarázsok, illetve az oda vezető alagút is benyúlik. A majdani tér helyén eddig emiatt nagyrészt csak a vasbeton szerkezet volt látható, most viszont ennek a befejezéséhez is hozzáláttunk. Az A épület körül megkezdődött a földfeltöltés, ezzel gyakorlatilag egy zöldtetőt fogunk kialakítani, hogy a térre is bőségesen tudjunk fákat, bokrokat és más növényeket ültetni. 

Fent jártunk a toronyban

A Metrodom az Urbanistán

Nem csak mi éreztük úgy, hogy a Babér utca 13-15. előtere több szempontból is különleges lett, most az Urbanista is bemutatta azt egy cikkben. Jó hír más házainkat, például a Lőportár utcát, vagy a Panorámát választó ügyfeleinknek is, hogy ez az előtér nem egyszeri, különleges alkotás részünkről, a jövőben több más lakóparkunkban is hasonlóan különleges, és bár más-más stílusú előterek készülnek majd el, ezzel is kiemelve a Metrodom házakat az átlagból.

Pillantás az alagútba

A Panoráma egyes épületei alatt lévő teremgarázsokba egy, a Wolfner utcáról nyíló, a tér alatt húzódó alagútból lehet majd behajtani. Ez egy 2x1 sávos (be- és kihajtó sáv) út lesz, mindkét irányban egy-egy egymástól függetlenül működő kapuval. A méreteket jól szemlélteti a lenti fotó, melyen az alagút egyelőre még a födém nélkül látható.

Új mintalakás a XIII. kerületben

A tavasszal átadott, XIII. kerületi Babér utcai házunkban elkészült új, másfélszobás mintalakásunk. Aki a kerületben szeretne új lakást venni valamelyik házunkban (Berettyó utca, Szobor utca), esetleg Újpesten (Metrodom Panoráma), annak mostantól nem kell feltételnül a IX. kerületig elfáradni, ha szeretné látni milyenek a Metrodom által kivitelezett házak és lakások. Ha meg kívánja tekinteni mintalakásunkat, kipróbálni az okosotthont, kérjük vegye fel a kapcsolatot ingatlantanácsadóinkkal!

VEGYE FEL

A KAPCSOLATOT

ÉRTÉKESÍTŐINKKEL