Nézd meg a legfelső emelet lakásait
Már honlapunkon is elérhetőek a Metrodom Green legfelső, 10. emeleti lakásai! Ha szereted a magaslati levegőt és a jó kilátást, válogass a lakások között szintalaprajzos választónkban, vagy a lakáskeresőben.
Már honlapunkon is elérhetőek a Metrodom Green legfelső, 10. emeleti lakásai! Ha szereted a magaslati levegőt és a jó kilátást, válogass a lakások között szintalaprajzos választónkban, vagy a lakáskeresőben.
Az utcai homlokzatokon hozzáláttunk a klinkertégla burkolat felragasztásához, mely a Metrodom Green egyik stílusbeli kulcseleme. A klinkertéglával, melyet a szomszédos Metrodom City Home lakóépületein is használtunk, a környék korábban itt állt ipartelepek, gyárak emlékét idézzük meg.
A Kormányhivatal az utolsó szükséges iratokat is megküldte a Földhivatalnak, melyek a Metrodom River társasház bejegyzéséhez szükségesek. Magát a társasház bejegyzésére irányuló eljárást a következő hónapokban a Földhivatal folytatja le, melynek eredményeként megnyitják az egyes lakások, beállók és tárolók külön tulajdoni lapjait. Tekintettel az épület méreteire, az eljárás több hónapot vesz igénybe, de reményeink szerint nyár végéig bejegyzik a társasházat.
Folyamatosan szereljük a magas épületszárnyak homlokzatára a növények számára a rácsokat. A növények amúgy már egy éve fejlődnek a kertészetben, és terveink szerint már idén beültetjük őket végleges helyükre.
Jól halad a hőszigetelés, az épület egyre nagyobb részét borítja kőzetgyapot, illetve polisztirol. A már elkészült részeken a héten megkeződik a homlokzat színezése, azaz a hőszigetelésre egy vékony nemesvakolat réteg kerül.
A 9. emeleti lakásokban végéhez közeledik a vakolás, a nyomában pedig megkezdődik az esztrichezés. Terveink szerint május végére a 10. emeleten is elkészül mind a vakolás, mind az esztrichezés.
A Metrodom River már átadott első két üteméhez elkészült az ideiglenes lejárat a Duna-partra, így minden lehetőség adott egy kellemes, tavaszi sétához a folyóparton. A lakóparkot a part felől zárható kapu védi, így illetéktelenek nem juthatnak be a Metrodom River területére.
Megkezdődött a gépészeti végszerelés, melynek keretében a fürdőszobákban a helyükre kerülnek a szanterek és csaptelepek. A szaniterek a német Villeroy&Boch-tól érkeznek, a modern és elegáns mosdókat úgy választottuk ki, hogy könnyen alájuk lehessen építeni akár egyedi, akár kész mosdószekrényt, ahogyan az a lenti képen is látható.
Lassan a vége felé közeledik a lakásokon belül a hidegburkolás, a csempézés már a 8. emeleten jár. Terveink szerint tavasszal a lakásokban befejeződik ez a munkanem, ezt követően a folyosókon és a lépcsőházakban folytatják a burkolók a munkát.
A héten kedden és szerdán folytatódnak a Metrodom Riveren a kulcsátadások, a jövő héttől pedig minden kedden lesz lehetőség a lakáskulcsok átvételére. Kérjük, hogy a vételár kiegyenlítésekor úgy számoljanak, hogy legkésőbb pénteki utalás esetén tudnak munkatársainkkal a következő keddre átadási időpontot egyeztetni.
A héten már 30 ügyfelünknek adtuk át a lakását, a kulcsokkal együtt pedig a lakás fenntartását, a költségek viselését is. A Metrodom, a még át nem adott ingatlanok után már a múlt héten, előre megfizetett 3,5 millió forint közös költség előleget, így a Társasház már az első pillanattól biztos anyagi háttérrel kezdheti meg a működését.