Készül az alaplemez

A fagymentes időt kihasználva, hozzáláttunk az alaplemez kiöntéséhez. A ház alapja annak mérete miatt több szakaszban készül, az egyes szakaszok elkészültével párhuzamosan pedig hozzáláttunk a vasbeton liftaknák és lépcsőházak elkészítéséhez is.

Elektromos végszerelés

Az A, B, valamint az E, F és G épületek alsóbb szintjein a készrefestett lakásokban rakják fel a villanyszerelők az elektromos dugaljakat, és a Metrodom saját okoskapcsolóit, melyekkel a világítás, illetve igény esetén a redőnyök irányítása is integrálható az okosotthon-rendszerbe. Ezekből a lakásokból már csak a parketta és a beltéri ajtók hiányoznak, a 100%-os készültséghez, és ahhoz, hogy műszakilag is átadhatóvá váljanak.

 

Készre festjük a lakásokat

A hidegburkolók előtt járó festők lassan mindenhol végeznek a falak glettelésével és az első festékréteg felvitelével. A múlt héten elkezdtek visszatérni a földszinti lakásokba, most pedig már mindannyian a lakások készre festésén dolgoznak. 

Az utolsó ajtók

A D épület 4. emeletével befejeződött a bejárati ajtók beépítése, az utolsó ajtólap is a helyére került. A hidegburkolás is hasonlóan jól halad, a hét épület közül háromban már befejezték a munkát a burkolók, jövő év elején pedig mindenhol végeznek a munkával. 

Karácsonyi mintalakások

Állványbontás a Mikes Kelemen utcában

Az Őrmezei úti E, F és G épületekről az elmúlt hetekben lekerült az állványzat, most pedig a Mikes Kelemen utcában az A és B épületeken is hozzáláttunk az állványzat lebontásához. Ezen az 5 épületen szinte már a végleges kép látható, jelenleg utolsó lépésként az erkélykorlátok szerelése folyik. 

Pénteken délig zárva

Általános

2020.11.26

Tájékoztatjük Ügyfeleinket, hogy november 27-én, pénteken elektromos szerelés, illetve áramszünet miatt központi irodánk csak 12-15 óráig lesz nyitva. Értékesítési irodáink zavartalanul üzemelnek, munkatársaink pedig mindvégig rendelkezésükre állnak e-mailben, illetve mobiltelefonon. 

Ismét leteszteltük a céget

Ismét leteszteltük a céget

Általános

2020.11.26

Idén már másodszor teszteltettük le összes munkatársunkat, amivel egyformán védeni kívánjuk dolgozóink és a hozzánk érkező ügyfelek egészségét. Ez azonban a védekezésnek csupán egy kis része, akit érdekel, az alábbiakban megtudhatja, hogyan biztosítjuk hogy ügyfeleink teljes nyugalommal jöhessenek hozzánk bemutatóra, szerződéskötésre, vagy a lakásuk átvételére. 

Bekapcsoltuk a fűtést

Még a múlt héten elindítottuk Őrmezőn a fűtést, és azóta is minden épületben rendben dolgoznak a hőlégszivattyús kazánok, illetve a mennyezeti fűtés. Ez nem csak a munkakomfortot javítja, de gyorsítja is a munkát, hamarabb szárad a festék, a csemperagasztó, a fuga.