Bejárati ajtók

City Home K

2019.04.18

A földszinti lakásokban megkezdtük a Dierre (Vulcano) Firecut EI30 típusú bejárati ajtók beépítését, melyeknek tokjai, illetve a dekorfólia alatt rejtőző ajtólapok is acélból készülnek. Ezeknek, a biztonsági zsanéroknak, illetve a többpontos zárásnak köszönhető a MABISZ által is minősített biztonság.

Megkezdődött a hidegburkolás

A földszinten a glettelés elkészültével a hidegburkolók is megkezdték a munkát. Ebben a szakaszban kerülnek beépítésre a kádak és zuhanytálcák, illetve a falsík alatti WC tartályok is, melyeket szintén csempe rejt majd.

Valaki nyert egy lakást

Kész a zárófödém

Kiöntöttük a C épület 17. emelet feletti zárófödémét, és bár még erre is fognak kerülni kisebb gépészeti felépítmények, lentről vagy a kamerán át nézve, ez a torony is elérte a teljes magasságát. A körítő falazat a 14. emeleten készül, az ablakokat és erkélyajtókat pedig a 10. emeletig beépítettük.

A láthatatlan telekhatár

Az építkezés jelen szakaszában jól látható, hol húzódik a Metrodom Park B és C épülete között a telekhatár, a lakópark elkészülte után azonban ennek a közös kertben már semmi nyoma nem marad. Most hozzáláttunk a mindkét telekrészre átnyúló létesítmények kialakításához, elsőként a teremgarázsba vezető két rámpa közötti kert kialakításához. A tereprendezéssel kezdetét vette a játszótér B épületre eső részének kiépítése is, mely a tervek szerint május végére fog elkészülni.

Tizenegyediken a torony

A 11. emelet pilléreinek készítésénél tart a szerkezetépítés, a kőművesek a 9. emeleten dolgoznak. Az alacsony épületszárny legfelső, 7. emeletén készül a gépészeti és az elektromos alapszerelés, illetve építjük be az ablakokat és az erkélyajtókat, az esztrichezés a 4-5. emeleten tart.

Kész a vakolás

City Home K

2019.04.15

A 9. emelet utolsó lakásában is elkészült a vakolás. A festők a 7-en, a hidegburkolók a 3-on dolgoznak, a gépészek és a villanyszerelők az 1-2. emeleteken végzik a szerelvényezést.

Első emeleten a szerkezet

A Babér utca felől már az utcáról is jól láthatók az A épület első emeleti pillérei. A B épületen a földszint szerkezete készül, itt az A lépcsőháznál még a pilléreket zsaluzzuk, míg a D lépcsőháznál már a földszint feletti födém vasszerelése zajlik.

Műgyanta a teremgarázsban

Nem csak a lakásokban, a közös területeken, illetve a homlokzatokon is folyik a munka. Mindkét pinceszinten elkészült a műgyanta padló, itt már csak a beállók felfestése hiányzik. A homlokzatképzés is a végéhez közeledik, a legtöbb helyen már csak a színezés van hátra, és sorra szereljük be az erkélyekre a korlátokat, illetve a növénytartó ládákat.

Kész a falazás

A homlokzat után elkészültek a lakás elválasztó falak is, ezzel gyakorlatilag befejeződött a falazás. Szintén elkészült a teremgarázsnak a kert alá benyúló része, itt a födém vízszigetelése után a héten kiöntöttük az úgynevezett lejtbetont. A kertnek ez a része gyakorlatilag zöldtető lesz, a cserjék és a fák alatt fog rejtőzni a teremgarázs.

VEGYE FEL

A KAPCSOLATOT

ÉRTÉKESÍTŐINKKEL