Szombati zárva tartás
A szombati munkanap ellenére november 10-én irodáink zárva tartanak, ingatlan tanácsadóink telefonon állnak ügyfeleink rendelkezésére.
A szombati munkanap ellenére november 10-én irodáink zárva tartanak, ingatlan tanácsadóink telefonon állnak ügyfeleink rendelkezésére.
Az A és B épület előtt már szeptemberben befejeződött a kertépítés, most pedig az utoljára átadott C épület körül is elkészült a kerti út, a locsolórendszer, és elültettük az utolsó növényeket is. A C épület lakásaiban még folynak a műszaki átadáson felvett hibák javításai, egyébként a teljes lakóparkon véget értek a munkák.
A földhivatal november 6-án bejegyezte a Babér utca 13-15. társasházat, a határozatot az érdeklődök innen tudják letölteni. Ez egyúttal az egyes albetétekhez tartozó tulajdonilapok megnyitását is jelenti, melyekre már átvezették a széljegyeket. A vevők tulajdonjogának bejegyzése a következő 2-3 hónapban folyamatosan fog megtörténni, az erről szóló külön határozatokat mindenkinek postázzuk majd.
Új, eddig nem látott nézőpontból mutatjuk meg a City Home már elkészült, illetve építés alatt álló épületeit, az egész lakóparkot. Ezen a rövid videón az érdeklődök most a levegőből tekinthetik meg a Metrodom legnagyobb lakóparkját.
A festők a 2. emeleten glettelik, illetve festik a falakat, nyomukban pedig, az 1. emeleti lakásokban megkezdődött a hidegburkolás. Az aljzatbeton készítése a 3. emeleten, a vakolás 4-5. emeleten zajlik, a villanyszerelők a 8-9. emeleten, a gépészek pedig a 10-11. emeleten dolgoznak.
Kívülről is jól látható, hogy nőnek a falak az épületen, a kőművesek jelenleg már a 6. emeleten dolgoznak, közben bent is zajlanak a munkák, a gépészeti alapszerelés a 3. , az elektromos alapszerelés a 2-on tart. A villanyszerelők és a gépészek nyomában a földszinten, illetve az 1. emeleten hozzáláttunk a falak vakolásához, a többi épülethez hasonlóan a folyékony vakolatot itt is szórópisztollyal visszük fel, így biztosítva a vakolat egyenletes vastagságát és simaságát.
Minden házunkban az előterek kivitelezését hagyjuk utoljára, mivel minden építőanyagot ezen keresztül mozgatunk, így garantálva, hogy az előterekben már semmi ne sérüljön meg. A C épület négy lépcsőházához tartozó előtereknek most fejeződött be a burkolása, a falakra valódi, természetes mészkövek kerültek, itt már csak az utolsó festékréteg és kisebb javítások vannak hátra, a jövő héten műszaki átadásra érkező első ügyfeleink már ezeket is teljesen készen fogják találni.
Miközben a 6-7. emeleten a kőművesek dolgoznak, a földszinti lakásokban megkezdődött a hidegburkolás. A festés az 1. emeleten, az aljazatbetonozás a 2., a vakolás a 3. emeleten folyik, és a 4-5. emeleten pedig a gépészeti és elektromos alapszerelés zajlik.
Nem csak a lakásokban, a pinceszinten is zajlanak a befejező munkák. A korábban az építőanyagok tárolására használt hatalmas helyiség mostanra kiürült, mi pedig hozzáláttunk a műgyanta burkolat elkészítéséhez. A kopásálló műgyanta nem csak jobban mutat a nyers betonnál, de időtállóbb és a takarítása is sokkal egyszerűbb.
Ahogy korábban hírünkben beharangoztuk, a 17. emeleti zárófödém, illetve a tetőn lévő felépítmények elkészültével szerkezetkésszé vált a Metrodom Panoráma A épülete. Az épületet immár teljes magasságában látva talán mindenkinek könnyebb elképzelni milyen lesz a teljes lakópark, amikor egy év múlva már 4 befejezett növényekkel beültetett torony fog itt állni.