Megkezdődött az állványozás

Hozzáláttunk a homlokzatképző munkákhoz szükséges állványzat felépítéséhez. Év végéig a Metrodom Green teljes első üteme állványok mögé bújik, egy év múlva pedig az állványzat bontásakor már a teljesen kész homlokzat lesz látható.

Készülnek a közösségi terek

A kivitelezési munkálatok a Metrodom River közösségi helyiségeiben is a végüghöz közelednek. Emlékeztetőül az első két ütemben lesz az önkormányzati óvodán kívül a lakópark fitneszterme és szaunája, egy babajátszószoba, valamint a pinceszinten egy nagy barkácsszoba. Ezek a helyiségek az idei évben nem csupán elkészülnek, de berendezésre is kerülnek, amit terveink szerint már decemberben láthatnak az érdeklődők.

Ekkora lesz a ház lobbija

A szerkezetépítés befejezéséhez közeledve, még az állványozás megkezdése előtt a leglátványosabb, milyen hatalmas lesz majd a Metrodom Green előtere. A kamerán keresztül jól látható a Vágóhíd utcában, nagyjából a homlokzat harmadánál az áttörés, ahol mintha az épületből hiányozna egy darab. És valóban, itt emeletek és lakások helyett, a lenti látványterven is látható, lenyűgözően tágas és világos lobbi várja majd a hazaérkező lakókat. 

Kerti játékok az óvodában

Megérkeztek az első ütem aljában található óvoda kerti játékai, melyek a kertrendezéssel egyidejűleg a helyükre kerülnek majd. A lakóparkon belül található, de az Önkormányzat által üzemeltetett óvoda saját, a lakóparktól is elzárt játszókerttel rendelkezik. A kisgyermekes lakók várhatóan már jövő ősztől vehetik igénybe az óvoda szolgáltatásait, amihez hasonló kényelmet egyetlen más hazai lakópark sem kínál.

Bővülő parkettaválaszték

A következő hetekben az 5-6. emeleti lakásokban is lezárul a burkolatok és beltéri ajtók választási lehetősége, alapáras parkettáink kínálata azonban tovább bővült. Jelenleg már 9 féle dizájnból választhatnak ügyfeleink, feláras parkettaválasztékunk pedig további 60 modellt tartalmaz, így valóban mindenki számára nyitva áll a lehetőség lakása személyre szabásához. Parkettaválasztékunkat honlapunkon ezen az oldalon tekintheti meg. 

Befejező munkák a lakásokban

Az alsóbb szinteken mindenhol befejező munkák folynak. A fürdőszobákban a burkolók hozzázárják a csempét az ajtók tokjaihoz, ahogyan az előtérben a lábazati elemeket is. Most kerülnek a helyükre a burkolatváltó profilok, kiszilózzuk az ajtótokok réseit, a festők pedig átnézik a lakásokat és javítják az esetleges festési hibákat.

Ilyen lesz a tetőterasz

A B épületen lassan elkészül a legfelső, 10. emelet feletti zárófödém. Szintén a legfelső emelet szerkezete épül az A lépcsőháznál, ami fölött a Metrodom Green egyik legszerethetőbb közösségi területe, a tetőterasz lesz majd. Itt nagyobb társaságok is tarthatnak összejöveteleket, lehet napozni, grillezni, vagy simán csak nézni a panorámát. Az alábbi látványterv szépen mutatja, milyen is lesz a készülő tetőterasz.

Leburkoltuk a lépcsőházakat

Három héttel ezelőtt az előzetes bejáráson még nyers vasbeton lépcsők fogadták a látogatókat, mostanra ez is megváltozott. Mindkét lépcsőházban befejeződött a hidegburkolás, ahogyan a folyosókon is már csak az előterekben és a földszint egyes részein van hátra a padlólapozás.

VEGYE FEL

A KAPCSOLATOT

ÉRTÉKESÍTŐINKKEL