Nyílászárók a földszinten is

A kőműveseket két-három emelettel követve, folyamatosan építjük be a műanyag tokos, illetve profilos ablakokat és erkélyajtókat. A földszinten és az első emeleten azonban egyedileg gyárott alumínium nyílászárók kerülnek, pontosabban kerültek beépítésre az elmúlt hetekben. Ezekre kizárólag építészeti okokból, a ház megjelenése miatt volt szükség, és az A épületen hamarosan meg lehet tekinteni, milyenek is lesznek ezek élőben.

Festjük a lakásokat

A burkolók előtt haladva, a festők is megkezdték a munkát az első emeleti lakásokban. Most, az első szakaszban, gletteljük a falakat és a mennyezetet, erre kerül az első festékréteg. Később a hidegburkolás elkészülte után, de még a parkettázás és a beltéri ajtók berakása előtt, a festők még visszatérnek, hogy másodszor is kifessék a lakásokat (készrefestés). 

Megkezdődött a hidegburkolás

Miközben a szerkezetépítés a tizenharmadik, a falazás pedig a hetedik emeleten tart, az első emeleti lakásokban hozzákezdtünk a hidegburkoláshoz. Jelenleg a lakások belsejében, a fürdőszobákban és konyhákban folyik a munka, az erkélyekre később, a hőszigetelés befejezése után kerül majd sor. Burkolatválasztásra a legfelső emeleteken (15-17.) egyébként még péntekig van lehetőség, utána az eladatlan lakások az általunk választott burkolattal kerülnek kivitelezésre.

Darubontás

A Panoráma B és C ütemén már csak a tornyok vasbeton szerkezete készül (jelenleg a 12. emeleten tartunk), mivel az alacsonyabb épületrészeken már nincs szükség rájuk, a háromból két toronydarut ma illetve holnap lebontunk. Az utolsó daru várhatóan májusig, a két toronyépület elkészültéig fog maradni.

Megkezdődött az esztrichezés

A növekvő épületszerkezetnek és falaknak köszönhetően, odabent is újabb és újabb szakipari munkanemek kezdődnek meg. A gépészeti alapszerelés a 4., a villanyszerelés a 3. emeleten folyik, a vakolás pedig a befejezéshez közeledik a 2-on. Az első emeleti lakásokban a héten az aljzatbetonozás is megkezdődött, ennek során a vasbeton födémre és az azon vezetett fűtés- és vízvezetékekre egy újabb betonréteg kerül. Ez fog majd alapul szolgálni a lakás padlóburkolatának, a padlólapoknak és a laminált padlónak.

Megkezdődött a hőszigetelés

A B és a C épületnek az épületszárnyak által közrezárt, a térre eső részein felállványoztuk az épületet, és hozzáláttunk a hőszigeteléshez. Az épületek eleve a kiváló hőszigetelőképességgel rendelkező Porotherm Klíma falazóelemekből készülnek, erre kerül most még 16 centi vastagságban a kőzetgyapot hőszigetelés, mely nem csupán a természetes alapanyagokból készül, de az égetett kerámia téglákhoz hasonlóan "lélegzik" is, ami még konfortosabbá teszi a lakótereket.

Torony és ablakok

A Panoráma B és C épületén is hozzáláttunk a tizedik emelet vasbetonszerkezetének kivitelezéséhez. Mivel az alacsonyabb szárnyakon a hetedik emelettel befejeződött a szerkezetépítés, itt már csak a tornyok növekednek, ami a kamerán keresztül is jól látható. Az alsóbb szinteken szintén folyik a nyílászárók beépítése, a földszinten és az elsőn egyedileg gyártott alumínium ablakok, a második és harmadik emeleteken a német Kömmerling műanyag profiljaiból készülő ablakok és erkélyajtók kerülnek beépítésre.

Megkezdődött a vakolás

A kőművesek lassan a negyedik emeleten is végeznek, és már az ötödiken készül a falazat, szorosan a nyomukban pedig a harmadikon a gépészeti, a másodikon az elektromos alapszerelés folyik. Az első emeleten, ahol az alapszerelés elkészült, hozzáláttunk a vakoláshoz, az A épülethez hasonlóan, a tartályokban érkező folyékony vakolatot itt is szórópisztollyal visszük fel a falakra, hogy a vakolat kellően egyenletes és sima legyen. 

VEGYE FEL

A KAPCSOLATOT

ÉRTÉKESÍTŐINKKEL