A torony közelről

Jelenleg a torony 11. emeletének a födéme készül, és bár még 6 emelet hátra van a teljes magasság eléréséig, a kerület látképét jövőre már meghatározó épület így is sokat mutat magából. A kamerán keresztül jól látszik az építkezés, de a tornyot az alábbi fotókon most közelebbről is megmutatjuk.

Kezdődik a tető kivitelezése

Miközben folyik a torony szerkezetének építése, dolgoznak a kőművesek, az ablakosok, a villanyszerelők, a gépészek és a vakolók, újabb munkafolyamat kezdődött meg: a lapostetők kivitelezése. A 6. és 7. emelet tetején elsőként az úgynevezett lejtbetonokat készítjük el, erre kerül majd a víz- és hőszigetelés, végül pedig attól függően, hogy a tető járható (terasz) vagy nem járható, a padlólap vagy sima kavics borítás.

Kezdődik a vakolás

A torony szerkezetének az építése már a 11. emeleten tart, két emelettel lemaradva pedig folyik a kőműves munka. Az 1. emeleten, ahol már teljesen kész a gépészeti és elektromos alapszerelés, megkezdődött a vakolás. A hatalmas silókban érkező, a gyárban előre bekevert folyékony vakolatot szórópisztolyokkal visszük fel a falakra, hogy a felület homogén, és a lehető legsimább legyen.

Zárul a burkolatválasztás

Zárul a burkolatválasztás

Pénteken a 14. emeletig lezárult a műszaki egyeztetések második köre, melynek során hidegburkolatot, parkettát, illetve beltéri ajtót lehetett választani. A választási lehetőség már csak a legfelső három emeleten áll nyitva ott is csak két hétig, ezt követően a teljes A épületen véget érnek az egyeztetések.

Az első ablakok

A kőművesek már a hetedik emeleten építik a falakat, most pedig hozzáláttunk az ablakok beépítéséhez is. A külső nyílászárók profiljai az egyik legnagyobb német gyártótól, a Kömmerlingtől érkeznek, az összeszerelés Magyarországon történik. A mellékhelyiségek szellőzőablakai kivételével, minden ablak és erkélyajtó rendelkezik a falsík alá épített rejtett redőnytokkal, így az igény szerint megrendelt redőnyök beépítése később is egyszerű lesz, és a házat sem csúfítják el az utólag felszerelt redőnytokok.

Kilencediken a szerkezet

Állnak a kilencedik emelet vasbeton pillérei, a héten pedig várhatóan hozzálátunk a födém zsaluzásához is. A kőművesmunka három emeleten is folyik, a hetediken a homlokzat, az ötödik, hatodik emeleten a lakások közötti, illetve lakásokon belüli válaszfalak készülnek. Dolgoznak a villanyszerelők és a gépészek is, előbbiek az első, utóbbiak a második emeleti lakásokban végzik az alapszerelést.

Épül a torony

Részben kiöntöttük a 7. emelet födémét, és ezen a területen hozzáláttunk a 8. emeleti pillérek kivitelezéséhez. Ez már a torony épület, a kisebb alapterület miatt pedig a szerkezetépítés is felgyorsul, nyár közepére várhatóan elérjük az épület legmagasabb pontját.

Födém a hetediken

Hozzáláttunk a hetedik emeleti födém zsaluzásához, ezzel az épület nagyobb, alacsonyabb részén lassan kész a szerkezet, a nyáron már a toronyépület nyolc szintje készül majd. A kőművesek a harmadik emeleten falaznak, a gépészeti alapszerelés párhuzamosan folyik a földszinten és az első emeleten.