Kész a gépészeti alapszerelés

A kőművesek után a gépészek is befejezték a munkát a 8. emeleten, elkészült a gépészeti alapszerelés. Az épületről való levonulás azonban még messze van, a szerelvényezés ugyanis még javában tart, jelenleg az 1. emeleten dolgoznak a gépészek.

Kapcsolók és dugaljak

A gépészek után a villanyszerelők is visszatértek a földszinti lakásokba, hogy felszereljék az elektromos dugaljakat és a villanykapcsolókat. Utóbbiak itt is a Metrodom saját okoskapcsolói lesznek, melyek nem csak okosak, de letisztultan elegánsak is, az érintésérzékeny üveglapnak köszönhetően. Magának a kapcsolónak az állását (hogy fel, vagy le van-e kapcsolva a lámpa) diszkrét kék, illetve fehér fénykarika jelzi.

Megkezdtük a szerelvényezést

A földszinti, teljesen kiburkolt lakásokban ismét a gépészek vették át a terepet, hozzálátva a szerelvényezéshez. Most kerülnek a helyükre a fűtőtestek, illetve a porcelán szaniterek és csaptelepek. Utóbbiak a lakópark színvonalának megfelelően két jól ismert német prémiumgyártótól érkeznek, a mosdókat és WC-ket a Villeroy&Boch, a csaptelepeket pedig a Hansgrohe szállítja.

Készül az edzőterem

A Madarász38 többek között saját edzőteremmel és szaunával is rendelkezik majd, melybe már csak a szerelvényeket, és a sportpadlót várjuk, természetesen a gépeken kívül. Utóbbiakról fajtáját és mennyiségét azonban már most is tudjuk: 2-2 futópad, szobabicikli és elliptikus tréner, 1-1 felső-, illetve alsótest erősítő gép, valamint egy súlyzópad várja a lakókat. (A lenti fotó a City Home edzőtermében készült, de várhatóan itt is hasonló lesz a kialakítás és a gépek.)

Kész a falazás

Befejeződött a kőművesmunka az épületen, a legfelső emeleten is helyére került az utolsó tégla. A befelé néző homlokzatok után az állványozás kívül folytatódik, így már a kamerán keresztül is nyomon követhető, miként tűnnek el lassan a falak a növekvő állványzat mögött.

Videó kaputelefon az okosotthonban

Videó kaputelefon az okosotthonban

A jövőre átadásra kerülő házainkban, elsőnek a Madarász38-ban videó kaputelefon kerül a bejáratokhoz. Ez nem a más házakban megszokott kaputelefon lesz, hanem egy olyan egység, amelyet teljes egészében az okosotthon-rendszerbe integrálunk, ennek megfelelő funkcionalitással. Így például a lakásokban nem is lesz hagyományos készülék, a hívásokat közvetlenül a vezérlőpanelről lehet majd kezelni.

Szereljük a bejárati ajtókat

A hidegburkolók és a festők nyomában a földszinti lakásokban hozzáláttunk a bejárati ajtók, illetve első körben az ajtótokok beéptéséhez. A bejárati ajtók Olaszországból, a Dierre-től érkeznek, és nem csak az ajtó szerkezete, de maguk a tokok is teljes egészében acélból készülnek. A tizenegy pontos zárás, a megesrősített biztonsági zár és a kiemelésgátló mind-mind garantálja a biztonságot, amit a MABISZ is tanúsít, és az ajtó természetesen eleget tesz a kötelező tűzvédelmi előírásoknak is.

Kezdődik az állványozás

Végefelé közeledik a kőműves munka, legalábbis ami a körítő falazatok építését illeti. A munka következő szakasza a homlokzatképzés lesz, ezért a belső kertre néző részeken, ahol a legelőrébb járunk, a mai napon hozzáláttunk az épület felállványozásához.

Szerkezetkész az épület

Elkészült a zárófödém utolsó darabja is a B épület A lépcsőháza fölött, és ezzel szerkezetkésszé vált az épület. Az A épületen és a B épület D lépcsőházában a kőművesek már a 8. emeleten építik a körítő falazatot, az ablakokat és erkélyajtókat pedig a 4. emeletig raktuk be.

Csempézünk a földszinten

A földszinti lakásokban megkezdtük a hidegburkolást - a csempézést, illetve a padlólapok lerakását. A festők az 1. emeleten dolgoznak, az esztrichezés a 2-on, a vakolás a 3-on tart. A gépészeti és elketromos alapszerelés a 4-5. emeleteken folyik, a kőművesek a  6-7. emeleteken járnak, a szerkezetépítés pedig szinte már teljesen elkészült. 

VEGYE FEL

A KAPCSOLATOT

ÉRTÉKESÍTŐINKKEL