Megkezdődött a vakolás

A gépészek és villanyszerelők nyomában, az alapszerelés elkészülte után, a földszinten hozzáláttunk a lakáson belüli falak vakolásához. Többi épületünkhöz hasonlóan, a vakolás itt is nagyrészt gépi munkával történik, a silókban érkező, bekevert, folyékony vakolatot szórópisztolyokkal visszük fel a falakra, hogy az elkészült vakolat minél simább és egyenletesebb legyen.

Megkezdődött az aljzatbetonozás

A növekvő épületszerkezetnek és falaknak köszönhetően, odabent is újabb és újabb szakipari munkanemek kezdődnek meg. Az első emeleti lakásokban az aljzatbetonozás is megkezdődött, ennek során a vasbeton födémre és az azon vezetett fűtés- és vízvezetékekre egy újabb betonréteg kerül. Ez fog majd alapul szolgálni a lakás padlóburkolatának, a padlólapoknak és a laminált padlónak.

Zárófödém az ötödiken

City Home M

2019.08.21

Még augusztus 20. előtt kiöntöttük az 5. emelet feletti födém utolsó darabját is. Innentől már csak egy kisebb részen nő magasabbra a ház, az alacsonyabb épületszárnyak felett ez lesz a zárófödém, felette az épület délnyugati sarkánál már láthatóak a 6. emelet pillérei is.

Elektromos alapszerelés

Az első emeleten a lakáselválasztó falakon túl a lakáson belüli válaszfalak is elkészültek, a kőművesek pedig a másodikon folytatják a munkát. A gépészek nyomában így a villanyszerelők is hozzáláttak az alapszereléshez, sorra rakják be a kábelcsatornákat, illetve a vezetékeket a falakba.

Hőszigetelés a pincében

A City Home mind az L, mind az M épületének kivitelezési munkái szinte azonos szakaszban járnak, folyik a 4. emelet feletti födém zsaluzása, illetve vasszerelése, szereljük a gépészeti vezetékeket a függőleges aknákban, a kőművesek pedig már az 1. emelet homlokzati falait készítik. Ezzel párhuzamosan megkezdődött a pincében a födém hőszigetelése, azaz az ásványi gyapot táblák felrakása a teremgarázsok mennyezetére.

Falazás a földszinten

City Home M

2019.07.01

Az L épületet követve, az M-ben is megkezdődött a falazás a földszinten már a kamerán keresztül is láthatóak a téglák. Természetesen az egész épülettömbben ugyanazokat az anyagokat használjuk, itt is a Porotherm Klíma 30 cm vastag falazóelemei kerülnek a homlokzatra.

Első pillérek a harmadikon

City Home M

2019.06.12

Kizsaluztuk a második emelet feletti födémet, és a vasszerelés nagyobb része is elkészült. A Máriássy és a Mester utca sarkán már a födém első szakaszát is kiöntöttük, és jelenleg a harmadik emelet vasbeton pillérei készülnek.

Födém az elsőn

City Home M

2019.05.23

Hozzáláttunk az első emelet feletti födém kiöntéséhez; az épület méretei miatt az egyes szintek födémei több szakaszban készülnek. Egy hét múlva, az L ütemhez hasonlóan, az építkezést a kamerán keresztül követők már itt is láthatják a második emelet első pilléreit.

Másodikon a szerkezet

Elkészült az L ütem első emeleti födémének utolsó szakasza is, a második emeleten pedig gyorsan szaporodnak a pillérek, és már látható a lépcsőház, illetve a liftek vasbeton fala is. Mellette az M ütemen is ki van zsaluzva az első emeleti födém, ott jelenleg a vasszerelésen dolgoznak.