Fotókon a klubház és a tetőterasz

Tetőterasz: utolsó simítások

A tetőn teljesen elkészült a klubház, már a csillárok, függönyök, valamint a bútorok nagy része is a helyére került. A tetőteraszon is a befejező munkák folynak, a melegburkolat lerakása és a növénytelepítés befejeződött, a pergolák is elkészültek, jelenleg a kültéri lámpákat szereljük. Hamarosan fotókon is megmutatjuk, milyen fantasztikus lett a tetőterasz.

Kész a hidegburkolás

Legalábbis a lakásokban, ahol az utolsó burkolók is levonultak. A munkájuk azonban ezzel még nem fejeződött be, az erkélyeken még folyik a padlólapok lerakása, és a lépcsőházakból is hiányzik még a teljes burkolat. Utóbbi csak majd az építkezés legvégén kerül lerakásra, amikor a munkások javarésze már elhagyta az épületet.

Darubontás

Befejeződtek a kertészeti munkák a tetőkön, a daru utoljára a közösségi tetőterasz, illetve a klubház  bútorait emelte fel a ház tetejére. Ahogy a kameránkon keresztül, illetve a lenti fotón is látható, hozzáláttunk a daru lebontásához, amit az egész építkezéshez hasonlóan élőben követhetnek az érdeklődők.

Készülnek az előterek

A City Home L-M épülettömbjének három bejárata, illetve azokhoz kapcsolódó előtere is van. Közülük azonban egyértelműen kiemelkedik a Mester utcai főbejárat 7 méteres belmagasságú impozáns terme - mely a lenti látványterven is látható -, ahol a portaszolgálat is működik majd. Az épületnek szinte ez az utolsóként elkészülő része, de már itt is túl vagyunk a vakoláson, festésen, és most a gipszkartonozási munkák, a vezetékek behúzása is befejeződött. 

Kertészek a tetőn

A lakásokhoz hasonlóan, a tetőkön is a befejező munkák folynak. A napozóteraszokon készül a melegburkolat, és a pergolák, a kertészek pedig mind az 5. mind a 9. emelet feletti teraszokon ültetik a növényeket. A tetőteraszra telepített facsemete a kamerán keresztül is jól látható, reméljük 10 év múlva már egy szép nagy fa árnyékában hűsölhetnek majd a lakók.

Bontjuk az állványzatot

Szinte teljesen elkészült a homlokzaton a klinkertégla burkolat, a belső kertekre néző falakon pedig a színezés is. Mivel már nincs tovább rá szükség, hozzáláttunk az állványzat bontásához, a láthatóvá vált elkészült homlokzat pedig az építési kamerán keresztül is jól látható.

Vasárnapi bejárás

Vasárnap délelőtt várjuk a City Home 5-9. emeletén lakást vásárolt ügyfeleinket a műszaki átadást megelőző bejárásra. Bár a felsőbb emeleteken nagyrészt még hiányzik a parketta és a beltéri ajtók, legfelül pedig a szerelvények és a végleges festés is, bízunk benne, hogy az elkészült munkák terén mindent rendben fognak találni. Mindenkit kérünk, hogy a bejárásra pontosan, az e-mailben megküldött időpontban, maszkban érkezzen. 

Teremgarázs: az utolsó simítások

Lassan a teremgarázsok is elkészülnek, a gépészet és a lámpák már a helyükön vannak, a pinceszinten pedig kiöntöttük a műgyanta padlót is. Itt már csak a felfestés, az információs táblák, és a tűzzáró kapuk hiányoznak, de amúgy a teremgarázs használatra kész.

VEGYE FEL

A KAPCSOLATOT

ÉRTÉKESÍTŐINKKEL