Február 18-án zárul 10 milliós akciónk

Lezárultak a választási lehetőségek

Minden emeleten befejeződött a műszaki konzultáció, lezárultak a választási és változtatási lehetőségek. A következő hőnapban a gépészeti és elektromos alapszerelés is elkészül a lakásokban, az első emeleten pedig már javában folyik a hidegburkolás.

Befejeződött a takarítás

Azoknak a lakásoknak a kivételével, ahol még folyik valamilyen kisebb javítás, befejeződött a nagytakarítás. Mind a már értékesített, mind a még szabad lakásokban le-, illetve felmostuk az összes burkolatot, a szanitereket és csaptelepeket, sőt, még az ablakokat, erkélyajtókat is megpucoltuk. 

Kész a falazás

Amint a kamerán keresztül látható, a legfelső emeleteken is megépültek a homlokzati falak. A múlt héten a kőművesek odabent is befejezték a munkát, elkészültek a lakásokon belüli válaszfalak is.

Szereljük az okosotthonokat

A lakásokban hozzáláttunk az okosotthon rendszer utolsó elemének, a központi egységnek a beszereléséhez, illetve a kapcsolókkal, termosztátokkal és a mozgásérzékelőkkel történő párosításához. A központi egység a hazai, de amúgy a nemzetközi piacon is folyamatosan növekvő Chameleon-tól érkezik, melyről itt olvashatnak bővebben. A magyar partner miatt, más okosotthon rendszerektől eltérően, a folyamatos magyar nyelvű háttértámogatásra is számíthatnak Ügyfeleink.

Megkezdtük a burkolást

Az első emeleti lakásokban megkezdték a munkát a burkolók. A fürdőszobákban, WC-kben és konyhákban elsőként a csempék kerülnek fel a falakra, amit a padlólapok lerakása követ. A lakások, illetve később az erkélyek, folyosók, lépcsőházak és más közösségi terek burkolása hosszú, aprólékos munkát jelent, a lakásokban várhatóan az év végéig a közösségi területeken pedig egészen jövő év elejéig fog zajlani. 

Új helyen az értékesítési iroda

Új helyen az értékesítési iroda

Új, végleges helyére költözött a Metrodom értékesítési irodája, ezentúl a lakóparkban a C épület aljában találhatnak meg minket Ügyfeleink. Az eddig a Budafoki úton lévő konténer irodánktól elbúcsúztunk, elszállításra került, így munkatársaink és a hozzánk betérők a Metrodom Riverhez méltó, igényes környezetben találkozhatnak.

Megkötöttük a társasházi biztosítást

Ahogy korábbi lakóparkjaink esetén, az épület elkészültével a Metrodom Riverre is megkötöttük a társasházi biztosítást, így ügyfeleink ingatlanjai már a beköltözés pillanatától biztosítva lesznek. A hitellel vásárlók külön örülhetnek, mivel így nincs szükség a bankok által megkövetelt külön biztosítás megkötésére és fizetésére, elég egy engedményező nyilatkozatot aláírniuk. A biztosítás költségei sem közvetve sem közvetlenül nem terhelik ügyfeleinket, a 2024-re vonatkozó díjat a Metrodom fizeti, pontosabban fizette meg.

Rozsdaövezeti akcióterület lett a Metrodom Green

Albetétesítjük a teremgarázst

2024.01.04

Az ingatlannyilvántartásról szóló törvény novemberben hatályba lépett módosítása immár lehetővé teszi, hogy a teremgarázsok ne az egyes beálló tulajdonosainak közös tulajdonában legyenek, ezentúl a gépkocsibeállók önálló albetétekké válhatnak, saját tulajdoni lappal. A Metrodom Rivernél ezt az új lehetőséget ki is használjuk, várhatóan ez lesz az első nagyobb társasház, ahol a beállók a tulajdonosok külön tulajdonába kerülnek. Ezzel pedig megszűnik a gépkocsibeállók tekintetében az elővásárlási jog is, ami a múltban sokszor ugyancsak megnehezítette a beállók eladását.

VEGYE FEL

A KAPCSOLATOT

ÉRTÉKESÍTŐINKKEL