Változik a szerződéskötési rend

Változik a szerződéskötési rend

Általános

2021.05.13

Téjékoztatjuk ügyfeleinket, hogy a védettségi igazolvánnyal rendelkezőknek ismét van lehetőségük, hogy igény szerint központi irodánkban személyesen kössék meg új elő- vagy végszerződésüket, írjanak alá szerződésmódosítást. Védettségi igazolvánnyal nem rendelkező ügyfeleinknek továbbra is a távazonosítással, távolról megköthető szerződéssel állunk a rendelkezésére. A részletekről kérjük, érdeklődjön ingatlantanácsadójánál.

Gépészeti alapszerelés

A falazás megkezdését követően a gépészek is hozzáláttak az alapszereléshez. Ennek első lépéseként (ha a hűtés-fűtési panelek födémbe építését nem számoljuk), az épület szerkezetével együtt készülő, függőleges aknákba húzzák be a vízvezeték, a szennyvíz, a szellőztetés és a hűtési-fűtési víz vezetékeit. 

Utolsó simítások a lakásokban

Ahogyan a bejárási napon ügyfeleink is láthatták, a lakások nagy többsége gyakorlatilag elkészült. A bejárási nap után ügyfeleink jelzései alapján javítottuk az esetleges kisebb hibákat, ennek utolsó körében a festők járják végig a lakásokat, hogy minden kis hibát, sérülést javítsanak. Ezután lezárjuk a lakásokat, melyekbe a műszaki átadásig már csak szellőztetni, illetve egy gyors takarításra mennek vissza munkatársaink.

Másodikon a födém

Az épület nagyobb részén az első emeleti pillérek és födém kivitelezésén dolgozunk, a D lépcsőháznál azonban már nem csak a 2. emelet felszerkezeti elemei, de a födém is készül. A kőművesek a pinceszint mellett már a földszinten is dolgoznak, a következő hetekben a kamerán keresztül is látható lesz, ahogy mindenhol elkezdenek növekedni a vörös falak.

Kész a játszótér

A lakópark játszótere kapcsán legutóbb a gumiburkolat készítéséről jelentettünk meg hír, most pedig már a befejezésről számolhatunk be. Jelenleg ugyanis a gumiburkolat készre festése folyik, a sok helyen látható unalmas szürkés-fekete helyett, Őrmezőn élénk, vidám színű lesz a játékok körül a burkolat.

Fogynak a kis lakások

A City Home utolsó ütemein a végéhez közeledik az értékesítés, a másfél szobás lakások már teljesen elfogytak. Garzonokból is csak 3 darabunk maradt, de a nagyobb, családi lakásaink választéka is napról-napra csökken. A még szabad lakások listáját ide kattintva tekintheti meg.

Elkészült a medence

A kert közepén felhúzott sátor alatt az elmúlt hónap folyamatos munkával telt, beszereltük a medence gépészetét, leszigeteltük, leburkoltuk és kifugáztuk a medenceteret. A medencét a mai sátorbontás után az építési kamerán keresztül már mindenki láthatja, ahogyan a következő hetekben elkészülő napozóterasz munkálatait is.

Kezdődik a falazás

A héten hozzáláttunk a falazáshoz, hamarosan pedig már a kamerán keresztül is láthatóak az első téglafalak. Más házainkhoz hasonlóan itt is a hazai gyártású, kizárólag természetes alapanyagokból készülő Porotherm Klíma falazóelemeket használjuk a homlokzati falak elkészítéséhez. Ezeknél kifejezetten a jó hőszigetelési képességekre fektették a hangsúlyt a fejlesztés során, így ennek is köszönhető az épület közel nulla energiafelhasználású besorolása.

Második emeleti pillérek

Folyamatosan nő a szerkezet, az épület különböző részein párhuzamosan készül a földszinti födém, illetve az első emelet szerkezete és födéme. A D lépcsőház területén, ahol a legelőrébb tartunk, hozzáláttunk a második emelet vasbeton pilléreinek és falainak zsaluzásához és vasszereléséhez is. 

Mostantól az albérleti díj új lakása árának része lehet!

Mostantól az albérleti díj új lakása árának része lehet!

Általános

2021.04.22

A Metrodom és a Flatco csoport egyedülálló együttműködésének köszönhetően mostantól ügyfeleink szükség esetén rövidebb időre, 15% kedvezménnyel tudnak maguknak lakást bérelni új lakásuk elkészültéig. Aki pedig a Flatcotól bérel lakást, és később úgy döntene, hogy egy tőlünk vásárolt lakásban folytatja az életét, az általa korábban fizetett bérleti díjat részben beszámítjuk új lakása vételárába. Az együttműködés és az akció részleteit ide kattintva ismerheti meg, a Flatco bérelhető lakásainak kínálatáról pedig itt tájékoztódhat.