Megkezdődött a területrendezés

Az állványok lebontását követően hozzáláttunk az épület körüli terület rendezéséhez. Elsőként az észak-keleti homlokzat mögötti, autóforgalom elől elzárt tűzoltósági felvonulási út térkő burkolata készül el, ugyancsak kövezünk az árkádok alatti részeken. Most kerül sor a befejező földmunkákra is, amikor a központi téren lévő zöld szigeteket alakítjuk ki.

Élő kamera az építkezésen

Többi építkezésünkhöz hasonlóan, a Metrodom Őrmezőn is élőben közvetítjük a kivitelezést, melyet ezen az oldalon követhetnek nyomon az érdeklődők. Ahogy látható, a tereprendezés már megtörtént, és napokon belül megkezdődik a gödrök kiásása is.

Kész a hidegburkolás

City Home K

2019.06.17

A lakásokban befejeződött a hidegburkolás, ahogyan a padlólapok lerakása is a ház folyosóin és a lépcsőházban. A burkolók jelenleg az erkélyek befejezésén dolgoznak, gyakorlatilag már csak a ház előtere maradt, ahol a sérüléseket elkerülendő, egészen az átadásig várunk a burkolatok elkészítésével.

Kezdődnek a műszaki átadások

Június 17-én, hétfőn kezdődnek meg a műszaki átadások a Metrodom Park B ütemén, elsőként az V. lépcsőház lakásaival. Odabent már mindenhol a takarítás folyik, kint pedig készülünk a még meglévő állványzat bontására.

Megkezdődött a falazás

City Home L

2019.06.13

Miközben a vasbeton szerkezet építésze már a 3. emeleten tart, a földszinten hozzáláttunk a falazáshoz. Korábbi épületeinkhez hasonlóan, itt is a jól ismert hazai gyártású Porotherm Klíma téglákat használjuk. A kizárólag természetes alapanyagokból készülő, égetett kerámia falazóelemeknek is köszönhető az épület kiváló épületenergetikai besorolása. 

Megkezdődött az értékesítés

Megkezdődtek a földmunkák

A héten felvonultak a munkagépek, megtörtént a tereprendezés, ma pedig a földmunkák megkezdésével hivatalosan is elindult a kivitelezés. Első körben a lejtős telken a három teraszt alakítjuk ki (A-B, C-D, és E-F-G épületek), valamint az épületek alatti teremgarázsok munkagödreit.

Első pillérek a harmadikon

City Home M

2019.06.12

Kizsaluztuk a második emelet feletti födémet, és a vasszerelés nagyobb része is elkészült. A Máriássy és a Mester utca sarkán már a födém első szakaszát is kiöntöttük, és jelenleg a harmadik emelet vasbeton pillérei készülnek.

Födém a másodikon

Gyors ütemben épül a szerkezet, az A épületen illetve a B épületen a D lépcsőháznál már a második emelet feletti födém készül. A ház többi részén az első emelet fölötti födém vasszerelése folyik. A hatodik emelettől fölfelé még 3 hét áll rendelkezésre a falakon, ajtónyílásokon, gépészeti- és elektromos kiállásokon való változtatásra, a földszinten és az elsőn június végén azonban már a burkolatok választása fog lezárulni.

Nézd meg a lakásod!

City Home J

2019.06.07

A közelgő kulcsátadás előtt, ügyfeleink számára kedden, illetve szerdán 8 és 16 óra között még biztosítunk egy utolsó lehetőséget lakásaik megnézésére, ellenőrzésére. Június 11-én 8.00-12.30 , és június 12-én 13.00-16.00 a földszint-4. emeletek lakói, június 11-én 13.00-16.00 és június 12-én 8.00-12.30 az 5-9. emeletek lakói tudnak bemenni a lakásokba. Előzetes bejelentkezésre nincs szükség, munkatársaink az épületben várnak mindenkit!

VEGYE FEL

A KAPCSOLATOT

ÉRTÉKESÍTŐINKKEL