Befejező munkák a homlokzaton

Lassan az utolsó, a Lőportár utcára néző homlokzat is elkészül, gyakorlatilag elkészült a színezés, illetve az alsó részen a kőburkolat. A 6. emeleten most kerül fel a homlokzatra a fém fedés, ez ugyanabból az anyagból készül, mint felette a ferdetető, és ugyanolyan időtálló is lesz. 

Bejárati ajtók

City Home J

2018.10.10

A hidegburkolók nyomában megkezdődött a bejárati ajtók tokjainak beépítése. A City Home korábbi ütemeihez hasonlóan, itt is a Steelman teljes egészében acélból készülő ajtóit használjuk, melyek Gödön készülnek. A burkolók közben már az elsőn dolgoznak, a festők a másodikon, az aljzatbetonozók az ötödiken, a vakolók pedig a hetediken járnak.

Az utolsó állványok

Korábban több hírben is beszámoltunk róla, hogy a homlokzat mely szakaszai készültek el, most viszont a kamera előtti homlokzaton is hozzáláttunk az állványzat bontásához. Ezzel gyakorlatilag befejeződtek a homlokzatképzési munkák, már csak a klinkertégla hiányzik néhány helyről, de maga az épület mindenhol állványmentessé vált.

Honlapunkon a Metrodom Madarász38 árai

Betonozzuk a zárófödémet

City Home K

2018.10.05

Elkészültek a legfelső emelet vasbeton pillérei, illetve a körítő falazat is, melynek ezen a szinten tartószerkezetei szerepe is van. A múlt héten már a födémet zsaluztuk, illetve vasaltuk, a héten pedig hozzáláttunk a beton kiöntésének is. Terveink szerint, ahogy előző hírünkben is írtuk, a hónap közepére szerkezetkész lesz az épület.

Befejező munkák a C-n

Egy hét múlva kezdődik a C épület lakásainak műszaki átadása, és a legfelső két szinten még zajlanak a befejező munkák. Most rakjuk le az utolsó lakásokban a parkettát, illetve építjük be a beltéri ajtókat, holnap fejezzük be a szerelvényezést, a szaniterek, csaptelepek és fűtőtestek felszerelését. A jövő hétre már csak az ellenőrzés, a javítás és a takarítás marad, reményeink szerint itt se találnak több hibát ügyfeleink, mint a már átadott A és B épületben.

Hozzáláttunk a másodikhoz

Miközben az épület középső részén még az első emeleti pillérek, illetve az a feletti födém készül, a Gém és a Fogadó utca sarkánál az A lépcsőház felett a már kiöntött első emeleti födémnél hozzáláttunk a 2. emelet vasbeton pilléreinek kivitelezéséhez. Az alapozási munkák utolsó fázisaként folyamatban van a kiásott föld egy részének visszatermelése a pincefalak mellé.

Belső munkák

Miközben lassan befejeződik a homlokzat színezése, a belső munkákkal is a célegyenesbe fordultunk. A legfelső emeleten elkészült a falak glettelése, illetve felkerült az első festékréteg, a hidegburkolás az 5. emeleten folyik. A parkettások a 3. emeleten dolgoznak, a nyomukban pedig a gépészek, illetve a villanyszerelők szerelik a szanitereket, csaptelepeket, fűtőtesteket és az elektromos szerelvényeket. A 2. emelettől lefelé az ellenőrzések és hibajavítások zajlanak, itt gyakorlatilag már a közelgő átadásra készítjük fel a lakásokat.

Külső nyílászárók

City Home K

2018.10.02

A múlt héten megkezdtük az ablakok és erkélyajtók beépítését, ezek az első emeleten már a kamera képén is láthatók. A külső nyílászárók a korábbi ütemekkel megegyezően, ezúttal is a német Kömmerling profiljaiból készülnek, ezekről a gyártó oldalán olvashatnak részletesebben.

VEGYE FEL

A KAPCSOLATOT

ÉRTÉKESÍTŐINKKEL