Megkezdődött az értékesítés

Zajlik a falazás

A múlt héten hozzáláttunk a falazáshoz, most pedig már a kamerán keresztül is láthatóak az első téglafalak az A épületen, illetve a B épület D lépcsőházánál. Más házainkhoz hasonlóan itt is a hazai gyártású, kizárólag természetes alapanyagokból készülő Porotherm Klíma falazóelemeket használjuk a homlokzati falak elkészítéséhez. Ezeknél kifejezetten a jó hőszigetelési képességekre fektették a hangsúlyt a fejlesztés során, így ennek is köszönhető az épület közel nulla energiafelhasználású besorolása.

Gépészeti alapszerelés

City Home L

2019.06.18

A kőművesek nyomában a gépészek is megkezdték a munkát. Első lépésként a függőleges aknákba (strangokba) húzzák be a gépészek a víz, a szennyvíz, a fűtés és a szellőztetés gyűjtővezetékeit.

Megkezdődött a területrendezés

Az állványok lebontását követően hozzáláttunk az épület körüli terület rendezéséhez. Elsőként az észak-keleti homlokzat mögötti, autóforgalom elől elzárt tűzoltósági felvonulási út térkő burkolata készül el, ugyancsak kövezünk az árkádok alatti részeken. Most kerül sor a befejező földmunkákra is, amikor a központi téren lévő zöld szigeteket alakítjuk ki.

Élő kamera az építkezésen

Többi építkezésünkhöz hasonlóan, a Metrodom Őrmezőn is élőben közvetítjük a kivitelezést, melyet ezen az oldalon követhetnek nyomon az érdeklődők. Ahogy látható, a tereprendezés már megtörtént, és napokon belül megkezdődik a gödrök kiásása is.

Kész a hidegburkolás

City Home K

2019.06.17

A lakásokban befejeződött a hidegburkolás, ahogyan a padlólapok lerakása is a ház folyosóin és a lépcsőházban. A burkolók jelenleg az erkélyek befejezésén dolgoznak, gyakorlatilag már csak a ház előtere maradt, ahol a sérüléseket elkerülendő, egészen az átadásig várunk a burkolatok elkészítésével.

Kezdődnek a műszaki átadások

Június 17-én, hétfőn kezdődnek meg a műszaki átadások a Metrodom Park B ütemén, elsőként az V. lépcsőház lakásaival. Odabent már mindenhol a takarítás folyik, kint pedig készülünk a még meglévő állványzat bontására.

Megkezdődött a falazás

City Home L

2019.06.13

Miközben a vasbeton szerkezet építésze már a 3. emeleten tart, a földszinten hozzáláttunk a falazáshoz. Korábbi épületeinkhez hasonlóan, itt is a jól ismert hazai gyártású Porotherm Klíma téglákat használjuk. A kizárólag természetes alapanyagokból készülő, égetett kerámia falazóelemeknek is köszönhető az épület kiváló épületenergetikai besorolása. 

Megkezdődtek a földmunkák

A héten felvonultak a munkagépek, megtörtént a tereprendezés, ma pedig a földmunkák megkezdésével hivatalosan is elindult a kivitelezés. Első körben a lejtős telken a három teraszt alakítjuk ki (A-B, C-D, és E-F-G épületek), valamint az épületek alatti teremgarázsok munkagödreit.

Első pillérek a harmadikon

City Home M

2019.06.12

Kizsaluztuk a második emelet feletti födémet, és a vasszerelés nagyobb része is elkészült. A Máriássy és a Mester utca sarkán már a födém első szakaszát is kiöntöttük, és jelenleg a harmadik emelet vasbeton pillérei készülnek.