Ötödik emeleten a szerkezet
A 4. emeleti födém elkészülte után, az 5-en is hozzáláttunk a pillérek kivitelezéséhez. Az épület nagyobb részén ez lesz a legfelső emelet, és csak 3 szárnyon fog tovább nőni a ház, egészen a 9. emeletig.
A 4. emeleti födém elkészülte után, az 5-en is hozzáláttunk a pillérek kivitelezéséhez. Az épület nagyobb részén ez lesz a legfelső emelet, és csak 3 szárnyon fog tovább nőni a ház, egészen a 9. emeletig.
Az utolsó lakás festése is elkészült, a festőknek már csak a 8-9. emeleten a folyosókon van munkája, de a héten ezt is befejezik. Szintén elkészült a 3. emeleti alacsony szárny felett a zöldtető, ahogyan az első emeleti teremgarázs feletti, a J és K épületek által közrefogott kis belső zöldtető is. A kertészek már csak a nagy közös kertben dolgoznak, itt még folyik a növények telepítése.
Visszafizettük a City Home I projektfinanszírozási hitelét, így az albetétesítés során a külön tulajdoni lapokra ez a jelzálog már fel sem fog kerülni, azaz minden tulajdoni lap tehermetesen lesz megnyitva. Magára az albetétesítésre, a társasház bejegyzésére azonban 2-3 hónapot még várni kell, de reméljük ennek megtörténtéről is hamarosan hírt adhatunk.
Hét hónapja kezdtünk hozzá az esztrichezéshez az épületben, és mostanra fejeződött be a munka a 17. emeleten az utolsó lakásokban. Közben az első emeleten már az utolsó simítások folynak, a parkettások és burkolók most zárják hozzá a szegőléceket, illetve a lábazati elemeket az ajtótokokhoz, rakják le a burkolatváltó profilokat.
Befejeződtek a még június végén megkezdett műszaki átadások, az elmúlt hetekben összesen 225 lakást, illetve a hozzájuk tartozó beállókat és tárolókat adtunk át ügyfeleinknek. Miközben a kertben már a befejező munkák folynak, a lakásokban hozzáláttunk a műszaki átadásokon felvett hibák javításához, ezekkel várhatóan nyár végére fogunk elkészülni.
A kőművesek a földszinten a homlokzati falak elkészülte után hozzáláttak a lakások közötti, illetve a lakásokat a folyosótól elválasztó falak megépítéséhez. Ezek kivitelezéséhez a kizárólag természetes anyagokból készülő, 30 centiméter vastag Silka mészhomok téglát használjuk.
A földszinti lakásokban gyakorlatilag befejeződött a kivitelezés. Az építésvezetők most egy gyors ellenőrzést végeznek, majd megkezdődik a javítások első köre. A lakásokat a műszaki átadás előtt ügyfeleink is megtekinthetik majd hiba ellernőrzési céllal, ennek időpontjáról várhatóan néhány hét múlva, augusztusban fogjuk ügyfeleinket értesíteni.
A lakásokhoz hasonlóan, a közös területeken is a befejező munkák folynak, tegnap utolsóként az előtérben is befejeződött a hidegburkolás. Itt a jövő héten még dolgoznak a villanyszerelők és a festők, csináljuk az állmennyezetet, hogy a műszaki átadásra már egy teljesen kész előtér fogadja a lakókat.
Az alacsony szárny legfelső, 6-7. emeleteinél már korábban felépítettük az 5. emeleti tetőn álló állványokat, a héten pedig megkezdődött az egész épülettömb felállványozása. A következő hetekben a szerkezetépítés és a falazás befejezésével párhuzamosan hozzálátunk a homlokzatképzési munkálatokhoz is.
Ahogy egyre nagyobb területen fejeződnek be a homlokzatképzési munkák, készül el a színezés, úgy haladnak a burkolók is az erkélyek kövezésével. Ahol már lerakták, kifugázták a padlólapot, ott utolsóként az épületlakatosok is hozzálátnak a munkához, az erkélykorlát felszereléséhez, elsőként az Attila utca felé eső homlokzaton.