Kezdődik a vakolás

Az alsóbb szinteken, ahol elkészült a gépészeti- és elektromos alapszerelés, hozzáláttunk a vakoláshoz. A vakolat előre bekeverve, tartályokban érkezik (ezek jól láthatók a webkamerán keresztül), melyet szórópisztolyok segítségével gyakorlatilag ráfújunk a téglafalakra, így a hagyományos módszerrel ellentétben a vakolat kellően homogén és sima lesz.

Parkettázás a második ütemen

Az első ütem lakásai után a második ütemen is megkezdődött a lakásokban a parkettázás. A munka egyszerre zajlik az első két szinten, október végére pedig minden lakásban helyére kerül a melegburkolat. 

Földmunka a tetőn

A daruk augusztus elejei bontását megelőzően, egyik utolsó munkájuk az 5. emelet tetején kialakítandó zöldtetők földjének a helyére emelése volt. A zöldtetők kialakításán jelenleg is dolgoznak a kertészek, a könnyített talajkeveréket terítik szét és rendezik el. Ezt követi majd az öntözőrendszer kiépítése, ami biztosítja, hogy a tetőkre telepített cserjék a legforróbb nyárban is zöldek maradjanak. 

Burkolatválasztás: közelgő határidők

Az első két emeleten már minden választási és változtatási lehetőség lezárult, de a felsőbb emeleteken is közelednek a határidők. A 3-4. emeleteken szeptember 30-ig, az 5-6. emeleteken pedig október 30-ig lehet hidegburkolatot, parkettát, illetve beltéri ajtót választani. A még szabad lakásokba a belsőépítészek által kiválasztott összeállítások kerlülnek, ezeken azonban később már nem lehet módosítani. Aki szeretné lakásának burkolatait saját maga összeállítani, a Metrodom stílusos és széles kínálatából, annak érdemes mielőbb döntenie a lakás megvásárlásáról is.

Tizediken a hidegburkolás

Befejeződött a 9. emeleten a csempézés, a burkolók a héten már a 10. emelet lakásaiban dolgoznak. A burkolás egyébként a közös területeken is folyamatban van, a lakásokban pedig terveink szerint szeptember végéig készül el a munka.

Burkoljuk a sétányt

Hozzáláttunk a lakópark közepén a Duna-partig végigfutó sétány első szakaszán a térkő burkolat kialakításához. A sétánnyal együtt készülnek az azt szegélyező csobogók is, amelyek fontos hangulati elemei lesznek a hatalmas, 3 hektáros parknak.

Beltéri ajtók a lakásokban

Az 1. emeleti lakásokban megkezdődött az utolsó szakipari munka, a beltéri ajtók beépítése. A parkettázáshoz hasonlóan, ezzel is gyorsan haladunk, a szeptember végi bejárásokra az alsóbb szinteken már nem csak parketta, de ajtó is lesz a lakásokban.

Nézze meg berendezett mintalakásunkat!

Kezdődik a nyílászárók beépítése

Megérkeztek az első ablakok és erkélyajtók a Metrodom Greenre, mostantól folyamatosan zajlik ezeknek a beépítése. A Németországból érkező, kiváló minőségű profilokból készülő tokoknak és kereteknek, valamint a háromrétegű üvegezésnek köszönhetően a külső nyílászárók hőszigetelő képessége jócskán meghaladja a kötelezően előírt értékeket. Ez pedig a ház és a lakások energetikai besorolásában is megmutatkozik, az AA-s, azaz a közel nulla energiaigényre vonatkozó követelménynél jobb minősítéssel kevés új építésű ház rendelkezik.

VEGYE FEL

A KAPCSOLATOT

ÉRTÉKESÍTŐINKKEL