Kerti munkák

A homlokzat elkészültével a belső kertekben is hozzáláttunk a befejező munkához. A kisebbik, magánkertekre osztott részen elkészültek a kerítések, itt már csak a füvesítés van hátra. A nagy közös kertben, a kerti utak térkövezése zajlik amit majd a locsolórendszer telepítése, illetve a növények ültetése követ.

Hetediken a szerkezet

A B és C épületen a szerkezetépítés a hetedik emeleten zajlik, jelenleg a vasbeton pillérek és falak készülnek. Az alacsony szárnyaknak ez a legfelső emelete, egy hónap múlva pedig már itt is látható lesz a tornyok nyolcadik emelete. A kőműves munka a második, harmadik emeleteken tart, az elsőn folyik a gépészeti alapszerelés.

Beüzemeltünk a lifteket

A Metrodom Panoráma minden épületében 2-2 lépcsőház, a lépcsőházakban pedig 2-2 lift lesz, azaz épületenként összesen 4 lift áll majd a lakók rendelkezésére. Az A ütemen beszereltük és beüzemeltük az alacsony szárnyon lévő lifteket, melyeket a sikeres teszt után le is zártunk, nehogy az építési munkálatok miatt károsodjanak. Ezeket a felvonókat legközelebb már csak közvetlenül birtokbaadás előtt fogjuk ismét bekapcsolni.

A legfelső emelet

Ahogy kameránkon is látható, hozzáláttunk az épület legfelső, 17. emeletének kivitelezéséhez, aminek teteje 55 méterrel lesz az utca szintje felett. A szerkezetépítőket szorosan követik a kőművesek és az ablakosok, a falazás, illetve a külső nyílászárók beépítése egyaránt a 14. emeleten tart.

Szerkezetkész az épület

City Home K

2018.10.24

Elkészültek a zárófödém feletti vasbeton felépítmények, és ezzel hivatalosan is szerkezetkésszé vált a City Home K épülete. Időközben lezárultak az első körös választások, és burkolatot, illetve beltéri ajtót a 4-6. emeleten is már csak egy hétig lehet választani.

Készül az előtér

Épületeinken rendszerint az előtér munkálataival fejeződik be a kivitelezés, hogy a máshol még folyamatban lévő munkálatok miatti nagy forgalom ne károsítsa az előteret. A Lőportár utcában is csak most láttunk hozzá a bejáratnál a szakipari munkákhoz, elsőként az előteret a homlokzat két oldaláról határoló, hatalmas, látványos, üveg függönyfalak készültek el.

Én menő mintalakásom

Panoráma D felülről

A Panoráma A és B ütemei már teljesen kitakarták a kamera látóteréből a D épületet, és bár dolgozunk ennek a problémának a megoldásán is, most ezt az épületet is megmutatjuk ügyfeleinknek, méghozzá felülnézetből, az A épületből fotózva.

VEGYE FEL

A KAPCSOLATOT

ÉRTÉKESÍTŐINKKEL