Megkezdődött a kertrendezés

Lassan minden munka befejeződik a Metrodom Park B ütemén, hamarosan az utolsó homlokzati részeken is lebomlanak az állványzatok. A levonuló munkások nyomában a kivitelezés utolsó szakaszaként hozzáláttunk az eddig felvonulási és raktárterületnek használt kert kialakításához. Jelenleg a C épülettel közös játszótér befejezésén dolgozunk (ez még júniusban elkészül), illetve a kerti utak kavics alapozása és a térkő burkolat készül. 

Állványbontás a tornyon

Az alacsonyabb épületszárnyon már korábban elbontottuk az állványzatot, ma pedig a tornyon is megkeződött a bontás. Néhány napon belül mindenhonnan eltűnik az állványzat, a következő hetekben pedig a toronyra is felkerülnek a növényládák, beültetjük a facsemetéket.

A Metrodom Dual Eco rendszere a Portfólión is

A Metrodom Dual Eco rendszere a Portfólión is

A 2021-ben hatályba lépő, az új épületek energiafelhasználására vonatkozó szabályok jóval szigorúbbak lesznek a mostaniaknál. Ez jelentős kihívás az ingatlanfejlesztőknek, melyre a Metrodom az új Dual Eco fűtési rendszer kifejlesztésével válaszolt. Erről, illetve az Őrmező utcai lakóparkunkban beépítésre kerülő továbbfejlesztett rendszerről most a Portfólió is beszámolt, a cikket itt olvashatják az érdeklődők.

Előzetes bejárás

Lassan végéhez közeledik az építkezés, és többi épületünkhöz hasonlóan a Metrodom Panoráma B és C épületén is lehetőség lesz egy előzetes bejáráson szemrevételezni a lakásokat. Első körben június 21-én, az alacsonyabb épületszárnyakban (1-7. emelet) lesz lehetőség a bejutásra, a konkrét időpontokat és a tudnivalókat a héten e-mailben küldjük meg az érintett ügyfeleinknek.

Tető alatt a második

City Home L

2019.06.03

Szinte a teljes második emelet fölötti födém elkészült, jelenleg az utolsó szakasz kiöntése folyik. Az észak-nyugati részen már a harmadik emeleti pillérek készülnek, a hónapban ennek a szintnek a szerkezete is teljesen elkészül majd.

Fotókon a Lőportár utca

A Berettyó utca után a Lőportár utcai házunkat is végigfotóztuk, és nem csak az épület, de az előtér, a belső kert és a gyerekek számára kialakított játszóhelyek is lenyűgözően festenek a képeken. Reméljük ügyfeleink is hozzánk hasonlóan elégedettek az épülettel, lakásainkkal, melyek használatához sok boldogságot kívánunk mindenkinek!

Készen van a színezés

City Home K

2019.05.31

Legalábbis a belső kertre néző homlokzaton, itt gyakorlatilag befejeződtek a homlokzatképzési munkák. Elkészült a korlátok tartószerkezete is, és már csak a korlátoknak és a színes üvegbetéteknek a felrakása, illetve az erkélyek burkolása van hátra.

Készül a külső burkolat

Ahogyan a Metrodom Panoráma A ütemén már látható, a lakópark különleges megjelenését többek között az egyedi külső bukolatnak is köszönheti. Az Equitone homlokzati burkoló lapok Németországban készülnek, kizárólag természetes alapanyagok felhasználásával, tűzállóak és biztosítják a homlokzat átszellőztethetőségét, bővebben a gyártó oldalán lehet róluk olvasni. Ennek alumínium tartószerkezetét szereljük jelenleg a külső falakon, hamarosan pedig maguknak a lapoknak a felrakása is megkezdődik.

Felvonultak a gépészek

A teremgarázsban hozzáláttunk az első szakipari munkához, a gépészeti alapszereléshez. Első lépésként a függőleges aknákba (strangokba) húzzák be a gépészek a víz, a szennyvíz, a fűtés és a szellőztetés gyűjtővezetékeit.

VEGYE FEL

A KAPCSOLATOT

ÉRTÉKESÍTŐINKKEL