Szent László-lakástípusok 4: három szobás

Korábbi, a ház kertjét bemutató írásunkból egyértelműen kitűnik, hogy a Szent László út 41-43. tervezésekor az egyik fő szempont a kisgyermekes családok igényei voltak. Nekik pedig nem csak a sok közeli bölcsőde, óvoda, iskola vagy a ház saját játszótere fontos, hanem egy olyan lakás is, ami gyermekes vagy gyermeket tervező családoknak is kényelmes, jól használható otthonként szolgál.

Három szobás lakásaink egyszerre kétfelé, keleti és nyugati irányba tájoltak, azaz egész nap világosak, délelőtt és délután is besüt a nap. A hálószobák minden esetben a csöndes belső kertre, míg a nappali és a nagy erkély az utcára néz. A családi élet, a vendégfogadásra szolgáló tér (nappali-konyha-étkező) és a magánélet színtere (hálószobák-fürdőszoba-wc) határozottan elkülönül, itt egyik helyiségen sem kell keresztülmenni ahhoz, hogy egy másikba eljussunk, minden külön bejáratú.
 
Ezek a lakások a folyosó végén vannak, nincs előttük „átmenő forgalom”, ami a házban amúgy sem jelentős, mivel egy-egy folyosószakaszról legfeljebb öt lakás nyílik. Az előszobában széles és mély gardróbszekrény beépítésére van lehetőség, ahol az egész család kabátai és cipői elférnek. A szekrénnyel szemben lévő falra ielőszobafal, fogasok rakhatóak a vendégek számára.
 
A konyha kifejezetten tágas és jól variálható. A hűtőszekrény helyét úgy jelöltük ki, hogy a lakók igényeitől függően egy normál hütő és állószekrény-kombináción kívül akár egy kétajtós, egy méter széles amerikai hűtő is berakható legyen ide. A konyhaszekrény ízlés szerint bekanyarodhat, a nappali felől elválasztva a konyhát és van elég hely akár hat személyes étkezőasztal berakására is. 
 
Három szobás lakásaink egyik legpraktikusabb része a kamra/tároló, ahová nem csak polcok, de mély szekrények is beépíthetőek és lesz dugalj a borhűtő vagy a fagyasztószekrény részére is. Akinek pedig esetleg nincs szüksége kamrára, az ezt a helyiséget lezárhatja a konyha, illetve megnyithatja a hálószoba felől is, ezzel egyrészt további konyhaszekrények elhelyezésére nyílik lehetőség, másrészt egy klasszikus gardróbszobát alakíthat ki.
A nappali szintén tágas és jól berendezhető, a tévé és az ülőgarnitúra elhelyezése többi lakásunkhoz hasonlóan ideális. Itt szintén van hely akár az egész fal bepolcozására, magas vagy alacsony szekrények beépítésére. A nappalihoz kapcsolódó erkély valójában egy oldalról is zárt és védett loggia, amelynek mérete 5,1 m2, alakja pedig lehetővé teszi, hogy asztalt és székeket is ki lehessen rakni.
 
Ha az előszobából kilépve a másik irányba fordulunk a közlekedőn, elsőként a mellékhelyiségeket találjuk. A wc külön helyiségbe került, ez egy családi lakás esetén ma már természetes elvárás. Ugyanakkor a fürdőszobát úgy terveztük, hogy itt is legyen egy wc, 3-4 fős családokban erre is szükség lehet. A fürdőszoba szintén kényelmes, a 60x60 centis, normál méretű elöltős mosógép gond nélkül befér, a mosdó mellett és alatt is van lehetőség a bútorozásra.
 
A közlekedő végéről nyílik a két hálószoba, a lakás összes többi helyiségéhez hasonlóan ezek is szabályos téglalap alakúak és jól berendezhetőek. A szülői hálószobában nem csak a legszélesebb, három oldalról körüljárható franciaágy és a méretes, 60 centi mély szekrénysor fér el, de az ággyal szemben médiaszekrény, tévé vagy egy íróasztal is elhelyezhető. (Tévé-internet csatlakozót minden lakószobába rakunk.) A gyerekszobába eleve beterveztük az íróasztalt, a szekrénysor itt is 60 centi mély. A hálószobákhoz a kertre néző kis kilépőerkély csatlakozik, a nagy üvegajtóknak köszönhetően itt is mindig világos lesz.
 
Három szobás lakásaink ára az előértékesítési időszakban 22.990.000 forinttól kezdődik, megvásárlásukhoz 880.000 forint szocpol igényelhető. A lakások nettó mérete 60,7 m2, az erkélyeké összesen 6,8 m2, a fizetendő havi közös költség körülbelül 13.000 forint lesz.