Készül a baba-játszószoba

A Metrodom Park leginkább a nagy kerttel és a szolgáltatásokkal emelkedik ki a hasonló társasházak közül. Például a C épületben lesz egy közös helyiség, amit kifejezetten a legkisebb gyerekeknek alakítottunk ki, akik a kerti játszótérhez még túl kicsik. Ennek a baba-játszószobának a kivitelezését kezdtük most meg, hogy beköltözéskor már ez is készen várja az első lakókat.

A játszószobához tartozik kertre néző biztonságos terasz, illetve külön mellékhelyiség is, pelenkázóval. Odabent a gyerekeknek és a szülőknek is külön teret rendezünk be, utóbbiaknak kényelmes ülőgarnitúrával, és TV-vel, de nem feledkezünk meg a szoptatós fotelről sem. A hidegburkolatok már elkészültek, a gyerekek padlószőnyege is hamarosan a helyére kerül, jelenleg már a bútorok, a textilek és díszítés kiválasztása folyik. Reméljük, mindenkinek tetszeni fog a végeredmény.

VEGYE FEL

A KAPCSOLATOT

ÉRTÉKESÍTŐINKKEL