Falak odabent is

Ahogy a kamerán keresztül is látszik, a Metrodom Park A épületén már a 3. emeleten is elkészültek a falak. A külső körítő falazat mögött is folyik a kőművesmunka, készülnek a lakáson belüli, illetve a lakások közötti válaszfalak. Utóbbiakhoz a lakásokat egymástól, illetve a folyosótól elválasztó falak kivitelezéséhez a kizárólag természetes anyagokból készülő 30 centiméter vastag Silka mészhomok téglát használjuk. 

Ezeknél a falazóelemeknél a hőszigetelésnél sokkal fontosabb a jó hangszigetelő képesség, amit a sűrű, tömör anyag biztosít, nem véletlen, hogy ezekből a téglákból egyetlen darab több mint 20 kilót nyom. Ennek köszönhetően, a normális, mindennapi tevékenységek által keltett hangokból gyakorlatilag semmi sem hallatszik át a szomszédba, így a lakók egymás zavarása nélkül használhatják otthonaikat.

VEGYE FEL

A KAPCSOLATOT

ÉRTÉKESÍTŐINKKEL