City Home E: 60% elkelt

City Home E

2014.11.20

Alig értünk a földmunka végére a City Home E épületén, de a lakások több, mint fele már vevőre talált, ezt a bizalmat mindenképpen meg kell köszönnünk ügyfeleinknek. A választék persze így is bőséges, minden lakástípusból akad még a kínálatban. Ettől függetlenül nagy erőkkel dolgozunk a következő ütem, az F (Vágóhíd u. 5/A) tervein, ezekre azonban a tél végéig még várni kell.

Kezdődik a cölöpözés

City Home E

2014.11.17

Lassan teljes nagyságát eléri az E épület alapozását és pincéjét befogadó gödör, melynek méretét jól mutatja, hogy körülbelül 7.000 m3 földet emeltünk ki. Bár a földmunkák még tartanak, már hozzáláttunk a cölöplyukak kifúrásához, melyekből közel 300 darab készül.

Október 21.: kezdjük az E ütem építését

City Home E

2014.10.14

Egy hét múlva megkezdődik az E épület kivitelezése, amit bizonyára örömmel fogad az az 50 ember, aki megtisztelt minket bizalmával, és már ebben a korai szakaszban lakást vásárolt az E ütemben. Idén kívülről még nem sok minden fog látszani, az első hónapok a földmunkával és alapozással telnek, az építkezés folyamatosan frissülő galériájában azonban mindenki nyomon követheti majd az eseményeket-

Az E épület lakásainak 10%-a máris elkelt

City Home E

2014.09.22

Akik a múlt héten megnyitott City Home E épület szintalaprajzait nézegetve narancssárgával jelölt, azaz foglalt és eladott lakásokkal találkozva bugra gyanakodnak, azokat megnyugtathatjuk, nem az oldalunk hibás. Ezalatt a pár nap alatt máris 14 lakás talált vevőre, azaz összes lakás 10%-a. A D épület értékesítettsége időközben a 85%-ot is meghaladta - ezeknél a számoknál semmi sem bizonyítja jobban, mennyire kedvelik a City Home-ot ügyfeleink.