Üzemeltetés

A Metrodom Green lakópark jogilag két társasházból áll, ezek gyakorlatilag az építés két ütemének felelnek meg. A társasházak elvben függetlenül működnek, a gyakorlatban azonban, tekintettel a közösen használt területekre és szolgálatatásokra, szorosan együttműködve egyetlen lakóparkként üzemelnek.

A társasházak a társasházi törvény szerint működnek, ezeket átadásukat követően a Metrodom alapítja meg, elfogadva a társasház alapító okiratát, SZMSZ-ét, az induló közös költséget és az első közös képviselőt. A fontosabb döntéseket a Metrodom már az alakuló közgyűlésen is a lakók akaratával egyezően hozza, a későbbiekben pedig mindenről szabadon dönthet a közgyűlés.

Társasház

Azért, hogy a lakók beköltözésekor már egy működő társasház várjon mindenkit, ahol van takarítás, elviszik a szemetet stb., az alakuló közgyűlést még jóval az átadás előtt meg kell tartani. Ekkor azonban a telek és az épület kizárólagos tulajdonosa a Metrodom, a jogszabály szerint pedig a közgyűlésen egyedüli tulajdonosként hozza meg a legfontosabb döntéseket. A Metrodom álláspontja– gyakorlatilag minden más ingatlanfejlesztőtől eltérően – azonban az, hogy a törvény felhatalmazása ellenére is be kell vonnia ügyfeleit, a későbbi lakókat ezeknek a döntéseknek a meghozatalába. Ennek egyrészt alapvető etikai okai vannak, másrészt csak így lehetséges, hogy a lakók valóban elfogadják, magukénak érezzék a közös képviselőt, a számvizsgáló bizottságot, a fizetendő közös költség összegét.

A Metrodom ezért vállalja, hogy még az épület, pontosabban az első ütem átadása előtt tart egy nem hivatalos lakógyűlést, ahol a későbbi lakók dönthetnek a közös képviselő személyéről, a számvizsgáló bizottság tagjairól, az induló társasházi költségvetésről, beleértve a közös költséget is. A döntés megkönnyítése érdekében, a Metrodom meghívásos pályázatot ír ki közös képviselők részére, ahová ügyfeleinktől is kérünk javaslatokat. A beérkezett pályázatokat, ajánlatokat még a lakógyűlés előtt eljuttatjuk mindenkinek. A lakógyűlésen az egyszerűbb és gyorsabb döntés érdekében, mivel nem vagyunk a társasházi törvényhez kötve, lakásonként 1 szavazattal számolunk, a jelenlévők egyszerű többséggel dönthetnek. Ha kettőnél több jelölt van, a választást két fordulóban tartjuk, a második körbe a két legtöbb szavazatot kapott jelölt jut be. 

A társasház bejegyzését követően az első ütem már mindenben a társasházi törvény szerint működik, a közgyűlés mindenben szabadon dönthet. A Metrodom vállalja, hogy az alapító okirat, illetve az SZMSZ rendelkezéseinek meghatározásakor is etikusan jár el, nem köt se a közös képviselővel, se alvállalkozókkal hosszútávú, a társasházat megkötő szerződéseket, és ugyanolyan összegben fizeti a közös költséget, a még át nem adott ingatlanok után, mint a lakók. 

Tovább olvasom

Kevesebb

Ezt fedezi a közös költség

A közös költség tartalmaz minden, a ház fenntartásával kapcsolatos költséget. Ez gyakorlatilag a lakások áram-, víz- és fűtési számláin kívül (melyet a fogyasztás alapján a tulajdonosok fizetnek), minden költséget fedez, ami a ház, a kert, a közös területek fenntartása kapcsán keletkezik.

• közös képviselő díja, könyvelés
• portaszolgálat (7/24)
• biztonsági kamerarendszer üzemeltetése, kezelése
• közös területek és helyiségek takarítása
• közösségi helyiségek üzemeltetése, kezelése
• szemétszállítás
• közös területek világítása és fűtése
• kertészet (locsolás, fűnyírás, növényápolás, műtrágyázás stb.)
• biztosítás a házra és a lakásokra (utóbbiaknál csak az ingatlanra)
• gondnoki szolgáltatások
• liftek karbantartása, vészmentési ügyelet
• kazánok karbantartása, telefonos support a lakóknak
• garázskapu karbantartása
• elektromos autótöltő hálózat üzemeltetése, karbantartása (ide nem értve az autótöltéshez felhasznált áramot)

Tovább olvasom

Kevesebb

A fűtés, a hűtés és a vízfelmelegítés díja

A lakások áram és vízfogyasztását a szokásos módon, közvetlenül a szolgáltatóknak kell megfizetni. A fűtést, a hűtést, illetve a használati víz felmelegítését azonban az épületekben lévő Dual Eco rendszer végzi, ennek központi gáz- és árafogyasztását pedig a társasház a lakások mérői alapján számolja el a lakók felé. Ugyanígy a társasház számolja el az elektromos autók töltésére egyedileg elhasznált áramot is. Az egyes lakások várható fogyasztásáról az alábbiakban olvasható bővebben, forintosítva.

A Dual Eco fűtési-hűtési rendszernek és az AA-s energetikai besorolásnak köszönhetően a Metrodom lakásainak fűtési és hűtési, valamint a használati melegvíz előállításának költsége a jelenlegi árak és szabályozás mellett szinte már extrém alacsonynak számít. De hogy ne csak általánosságban beszéljünk, megnéztük a 2021-ben átadott Bárd u-i házunk 256 lakásának havi fogyasztását egy teljes éven át. Ezek folyamatosan lakottak voltak, de a szélsőségesen alacsony, illetve magas értékeket így is figyelmen kívül hagytuk. A fogyasztás természetesen nagyon erősen függ a lakói szokásoktól, hogy ki mennyire figyel oda a takarékosságra, de a lenti átlagfogyasztási adatok jó kiindulópontot jelentenek. A megadott költségeket a 2022. szeptember 1-jén érvényes energiaárakkal számoltuk. Akit a részletesebb adatok is érdekelnek, ide kattintva letöltheti a teljes táblázatot. >>>

  Télen (fűtés és vízfelmelegítés) Nyáron (hűtés és vízfelmelegítés)
Garzon 4.527,- 5.195,-
Egyhálós 5.691,- 6.569,-
Kéthálós 8.486,- 9.865,-
 

Tovább olvasom

Kevesebb

VEGYE FEL

A KAPCSOLATOT

ÉRTÉKESÍTŐINKKEL