Dual Eco fűtés

A Madarász38 új, Dual Eco fűtési rendszere fejlettebb a hagyományos központi gázfűtésnél, ezáltal a korábbi házainkban lévőnél is gazdaságosabb működtetést tesz lehetővé, így még lejjebb szorítva a fűtési költségeket. Az épületben kétfajta, különböző elvek szerint működő központi kazán kerül elhelyezésre, melyek mindegyike a holland Remehától érkezik. A hagyományos, kondenzációs gázkazánok mellett a Dual Eco rendszerben hőszivattyús kazánok is működnek. A hőszivattyúk azon az elven működnek, hogy a levegőből kinyert energia segítségével a készülékben lévő gáz nyomását kompresszor segítségével növelik. Ez hőmérséklet emelkedéssel jár, amit egy hőcserélővel a fűtőkörnek adnak át, hasonlóan a modern légkondicionáló készülékekhez, csak itt fordított módon, hűtés helyett fűtenek. A két fajta kazán együtt állítja elő azt a meleg vizet, melyek a fűtőtestekbe kerülnek.

A Dual Eco fűtésrendszer lényege, hogy a különböző kazánok akkor és úgy lépnek működésbe, vesznek részt a fűtési meleg víz előállításában, amikor teljesítményüket a legoptimálisabban tudják leadni, így csökkentve a fűtési költségét. Fagymentes időben, amikor a fűtési igény még kisebb, a külső és a belső hőmérséklet között viszonylag kicsi a különbség, a hőszivattyús kazán működési feltételei a legjobbak, ilyenkor kis áramfelvétel mellett, a gázüzemű kazánok nélkül is biztosítják a lakások fűtését. Ahogyan hűl az idő, úgy lépnek be egymás után a gázüzemű kazánok és veszik át a csökkenő hatásfokú hőszivattyús kazánoktól a fűtést, mivel a gázüzemű kazánok a legjobb fajlagos teljesítményt akkor nyújtják, ha maximális terhelés mellett tudnak üzemelni.

A Dual Eco fűtési rendszer működése teljesen automatikus, a rendszer a környezeti hőmérséklettől, illetve a terheléstől függően automatikusan üzemel, lépnek be, illetve ki a fűtés ellátásába a kazánok, ezekből a háttérfolyamatokból a lakók semmit nem érzékelnek. A rendszer üzembiztonsága is több, mint kielégítő, a gázüzemű kazánok akár önmagukban, a hőszivattyús kazánok nélkül is képesek biztosítani a ház fűtését és meleg víz ellátását. A fűtőtestek, a hőmérséklet szabályozása a megszokott módon történik, és természetesen a csapból is ugyanúgy jön mindig a meleg víz. Az egyetlen érzékelhető különbséget a hó végi összesítőben lehet majd látni, a lakók bátran összehasonlíthatják fűtési számláikat egy hagyományos, központi fűtéses társasházéval, a különbség önmagáért fog beszélni.

VEGYE FEL

A KAPCSOLATOT

ÉRTÉKESÍTŐINKKEL