hírek
Új lakások milliós kedvezménnyel – akár 5%-kal kedvezőbb árak Metrodom lakásokra
Lakásvásárlás során az otthon adottságai mellett a pénzügyi szempontok is fontos szerepet játszanak a döntésben. Azok számára, akik új építésű otthonban gondolkodnak, most különösen kedvező lehetőség nyílik meg: a Metrodom kiválasztott lakásaira akár 5%-os, több millió forintos kedvezmény érhető el.*
továbbházunk táján
Megkezdődött a hőszigetelés
A B és a C épületnek az épületszárnyak által közrezárt, a térre eső részein felállványoztuk az épületet, és hozzáláttunk a hőszigeteléshez.
bővebbenHangszigetelő válaszfalak
Ahogy a kamerán keresztül is látszik, a Panoráma D épületén már a 2. emeleten is elkészültek a falak. A külső körítő falazat mögött is folyik a kőművesmunka, készülnek a lakáson belüli, illetve a lakások közötti válaszfalak. Utóbbiakhoz a lakásokat egymástól, illetve a folyosótól elválasztó falak kivitelezéséhez a kizárólag természetes anyagokból készülő 30 centiméter vastag Silka mészhomok téglát használjuk.
bővebbenKész a vakolás
A legfelső emelet lakásaiban is befejeződött a vakolás, az esztrichezés pedig már a hetedik emeleten tart.
bővebbenAz utolsó átadások
Néhány kivételtől eltekintve, a Metrodom Park C ütemén a héten kerül sor az utolsó műszaki átadásokra.
bővebbenÖntjük a szerelőbetont
Miközben az utolsó cölöpfejtömbön dolgozunk, a már elkészült fejtömbök között szétterítettük a sóderágyat.
bővebben65 eladott lakás az első napon
A City Home korábbi épületeihez hasonlóan az L és M ütemek is népszerűnek bizonyultak. Az első napon eddig 65 lakásra érkezett be foglalás.
bővebben