hírek
Díjat nyertünk a 2025-ös OTP Üzleti Gálán
A Metrodom elnyerte az OTP Üzleti Kiválóság Díját társadalmi felelősségvállalás kategóriában.
továbbházunk táján
ELMÜ óraátíráshoz fontos információ
Szeretnénk felhívni az új beköltözők figyelmét arra, hogy az ELMÜ óraátíratáshoz feltétlenül vigyék magukkal a jogerős használatbavételi engedélyt is (honlapunkról letölthető az adott ház iratai között), adás-vételi szerződést, valamint a birtokbaadási jegyzőkönyvet. Ezen dokumentumok bemutatásával problémamentesen írathatják át óráikat, amennyiben személyesen fáradnak be az ELMÜhöz, interneten keresztül történő átíratás esetén, ugyanezen dokumentumok beszkennelt változata szükséges.
bővebben692 lakást adtunk el tavaly
Sűrű volt a tavalyi évünk, amit a számuk önmagukban is jeleznek. 2016-ban átadtuk a Szent László utcai, Ambrus utcai, Pünkösfürdő utcai házainkat, illetve a City Home E és F ütemét, összesen 696 lakást (beleszámítva azokat is, ahol a tényleges kulcsátadás idén fog megtörténni). Szinte pontosan ugyanennyi lakást értékesítettünk összesen 692 darabot.
bővebbenA lakcímkártyára még várni kell
A lakásokat decemberben átvett ügyfeleink figyelmét szeretnénk felhívni, hogy a használatbavételi engedély kiadásától számítva körül-belül 2-3 hónap, mire a kormányablakoknál lakcímkártyát lehet igényelni. Ennyi időbe telik, amíg a hivatalnál is megjelenik a lakóépület bejegyzése, kérjük, hogy addig legyenek türelemmel, és ezt követően igényeljék meg a lakcímkártyát.
bővebbenÚj év, új kihívások
Az év első hónapja igencsak eseménydúsnak ígérkezik a Metrodom életében. Pénteken elindul Berettyó utcai házunk előértékesítése, a visszajelzések alapján sok érdeklődőre számítunk. Jövő héten két társasházunk, a Lőportár u. 9. és a Metrodom Park C ütemének építését kezdjük meg, január 12-13-án pedig a City Home G ütemének műszaki átadására fog sor kerülni. A hó végén várhatóan megkezdődik a City Home H ütemének építési munkái is, miközben folyamatosan adjuk át az Ambrus utca 3-5. és a Metrodom Young lakásait a tulajdonosoknak.
bővebbenAz utolsó átadások 2016-ban
A Metrodom irodái a két ünnep között zárva vannak, néhány munkatársunk azonban most is azon dolgozik, hogy ügyfeleink még az idén birtokba vehessék lakásukat.
bővebbenTéli képeken a Metrodom Park
Aki keresett már új lakást, annak bizonyára feltűnt, hogy néhány dologban minden látványterv ugyanolyan: mindig, mindenhol nyár van, hét ágra süt a nap, vakítóan kék az ég, harsogóan zöldek a növények, mintha csak egy Disney-rajzfilmet látnánk. A Metrodom viszont szereti a saját útját járni, és nem félünk a téltől sem, ezért most megmutatjuk, miként fog ilyenkor a Metrodom Park kinézni.
bővebben