Ilyen lesz a kert

A Szent László 41-43. a XIII. kerület egyik legkellemesebb részén épül meg, ahol minden utcában fasor nő, sok park és más zöld felület található. A ház lakói azonban ezen túl a saját közös kert minden előnyét is élvezheti majd, a két épület ugyanis egy 840 m2-es területet zár közre, amit igyekeztünk a lehető legjobban kihasználni.

Mivel az épületek csak négy emelet magasak, egymástól való távolságuk pedig 18 méter (ez másfélszeresi egy belvárosi utcának), valamint a kertet a szomszédok felől sem árnyékolja épület vagy tűzfal, ezért eleve világos és szellős a tér. A kertbe kizárólag a két épületből, a lépcsőházon át lehet kijutni, tehát zárt és biztonságos lesz. Mivel pedig nincsenek földszinti lakásokhoz kapcsolódó "magánkertek", az egész a lakók rendelkezésére áll.

A területet a két lépcsőházi kijáratot összekötő díszburkolatos út osztja két részre, középen kör alakban sziklakertet fogva közre. A dél felő eső részen pihenőparkot alakítunk ki egy kisebb díszburkolatos résszel, ahol padok és asztalok várják a tanulni, olvasni vagy egyszerűen csak lazítani vágyókat. Azért, hogy nyáron se legyen kellemetlenül meleg, az ülőhelyek árnyékolásáról napvitorla gondoskodik. A pihenőparkban gazdag és változatos növényzet kerül telepítésre. (A pihenőpark a kép hátsó részén látható.)

Az észak felé eső részt a kisebb és nagyobb gyerekeknek tartottuk fenn. A gyalogút melletti füves területre tollaslabdahálót rakunk, ez igény esetén természetesen levehető, ha másként akarják használni a füves pályát. A kert végébe egy kis játszótér kerül egy nagy, kör alakú homokozóval, időjárásálló fa mászókával és csúszdával, láncos és rugós hintákkal. A homokozó két oldalán pad várja a szülőket, ezek egyike árnyékolóval lesz ellátva, a másik tavasszal és ősszel kellemes napfényes lesz. Nem feledkeztünk meg a kerti szemetesről sem, hogy az almacsutkát vagy a koszos zsebkendőt azonnal ki lehessen dobni, a kerti csapnál pedig kezet is lehet mosni.

A szép növényzet megőrzésének és fenntartásának legfontosabb feltétele a rendszeres locsolás, amit itt a programozható, automata öntözőrendszer garantál, az esti hangulatot pedig a szolid díszvilágítás fogja biztosítani. Amint látható, a kertre a tervezés során ugyanolyan gondot fordítottunk, mint magukra az épületekre és biztosak vagyunk benne, hogy ez lesz a Szent Lászó 41-43. társasház egyik fő vonzereje.