Tudj meg többet Sáráról: Sára, a zen
Sára, identitását tekintve egy ókori taoista filozófus 21. századi reinkarnációja. Élete első rajza egy jól felismerhető avokádót ábrázolt, amit lótuszülésben alkotott meg, az első valódi avokádójának a magját pedig még aznap elültette a fikusz mellé, majd türelmesen várt, hogy kikeljen.
Ha valaki megkérdezné Sárától, hogy mi az élet értelme, a világ legtermészetesebb módján csak annyit mondana: a harmónia. Teljesen mindegy, hogy véghez viszel-e valami nagy és fontos dolgot az életben, csak az számít, hogy a helyeden legyél, és akkor meg fog veled történni, amiért a világra születtél. Nála a komfort – amiben él – azt jelenti, hogy kívül-belül minden stimmel és stabil egyensúlyban van. Gyakorlatilag kizökkenthetetlen, de meg is tesz érte mindent.
Sára lakást is úgy választott, hogy keresgélni kezdett az interneten, és rátalált a Metrodom Green-re. Egy szuper ingatlan-tanácsadóval vette fel a kapcsolatot, aki minden kérdésére részletes és kielégítő válaszokat adott. Mivel Sára számára kiemelten fontos, hogy milyen az ügyintézés minősége, hiszen nagyon hisz az emberi kapcsolatok erejében, különösen nagyra értékelte a Metrodom ügyfélközpontú, figyelmes hozzáállását. Ennek köszönhetően meggyőződhetett arról, hogy a lakópark tökéletesen megfelel az igényeinek. A döntése így hamar megszületett: tavasszal költözik a Metrodom Green lakóparkba.
Sára életéből elég sok időt elvesz – vagyis hozzátesz – a mozgás és ezzel együtt a fizikai jólét megteremtése, olyan otthont keresett, ahol ezt helyben meg tudja oldani. A fitnesztermet, a napozóteraszt, az autómentes kertet és a wellnesst mintha egyenesen neki találták volna ki. Mostantól nem kell a város különböző pontjaira utazni, ha mozogni akar, hanem mindent megtehet házon belül. A szauna pedig, ahonnan percek alatt, akár fürdőköpenyben is haza tud sétálni, álmai netovábbja.
Sára számára az ideális lakás kiválasztásakor az elhelyezkedés is kulcsszerepet játszott. Amikor rátalált a Metrodom Green-re, azonnal feltűnt neki, hogy a lakópark nemcsak modern és fenntartható, hanem fantasztikus helyen is található. A környék mindent kínál, amire Sárának szüksége lehet a mindennapokban: üzletek, éttermek, kávézók, valamint zöld parkok, ahol egy hosszú nap után feltöltődhet. Az elérhető közelségben lévő egészségügyi és oktatási intézmények külön bónuszt jelentettek, hiszen számára az is fontos, hogy minden kényelmesen megközelíthető legyen. Ami igazán lenyűgözte, az a Metrodom Green által nyújtott mobilitási lehetőségek. Mivel Sára nagy hangsúlyt fektet a környezettudatos életmódra, örömmel vette tudomásul, hogy a lakópark olyan mikromobilitási pontokat kínál, ahol GreenGo elektromos autók és Bubi kerékpárok is elérhetők. Sára gyakran közlekedik kerékpárral, így a fedett kerékpártároló különösen praktikusnak tűnt számára. Az autóhasználatra is gondoltak: a mélygarázs minden parkolóhelyéhez elektromosautó-töltőállomás tartozik, ami a fenntarthatóságot és a modern igényeket egyaránt kiszolgálja. Ezek a kényelmi szolgáltatások Sára számára azt üzenték, hogy a Metrodom Green nemcsak egy lakópark, hanem egy tudatosan megtervezett közösségi tér, ahol az emberek igényeit helyezik előtérbe.
A mindent eldöntő szempont mégis az volt, hogy a Metrodom Green lakóparkban a felszín teljes egészében autómentes, így kutyájával és leghűségesebb társával, Jinjang-gal nyugodtan tud játszani, labdázni és futkározni a szabadban, anélkül, hogy folyton résen kellene lennie.
Sárának Jinjangon kívül is rengeteg barátja van. Szerinte a társaság ugyanúgy nélkülözhetetlen a jó élethez és a testi-lelki egyensúlyhoz, mint a minőségi étel, a mozgás és a tiszta levegő. Ez a tudatosság különösen jól jön, amikor valamelyik barátjának problémája van: Sára elképesztő lényeglátással képes működő tanácsot adni, miután a praktikus és az érzelmi szempontokat egyaránt, higgadtan és mindenre kiterjedően mérlegelte. A barátnős nagy beszélgetéseket általában egy kávézóban szokták megejteni, tavasztól ezt a Metrodom Green fogadóhelyiségében is megtehetik, hétvégente viszont elérkezik a hatalmas bulik ideje, sok tánccal és nevetéssel.
Amikor hazaér, Sára teljes békét és nyugalmat akar. Úgy tervezi, hogy a lakóparkhoz tartozó Smart Appban beállítja a Relax üzemmódot, hogy senki és semmi ne zavarja, majd leteszi a telefonját és a kezébe se veszi órákig. A lakás kiválasztásakor fontos szempont volt, hogy legyen hozzá egy méretes erkély is. Reggelente itt szeretne majd jógázni a felkelő nappal – télen kicsit jobban felöltözik majd, de hát tél nélkül nincs nyár – és itt szeretné majd berendezni a saját kis kertjét is.
Sokat gondolkozott rajta, hogy ha egyébként is olyan házban lakik, ahol több ezer növény veszi körül, szükség van-e még saját kertre is, de a válasz végül mindig egy határozott igen lett. Már el is tervezte, hogy fűszernövényeket, paradicsomot és padlizsánt fog termeszteni. Meg persze spenótot, a reggeli smoothie-ba, és Jinjang is kap egy saját sarkot a teraszon, ahol kedvére heverészhet a napon.