Házunk táján - szent-lászló-út-41-43

Folyik a műgyantázás

Elkezdődött a műgyantázás a két teremgarázsban, az utolsó munkafázisként most öntöttük ki a garázs műgyanta padlóját. 

bővebben

Alacsonyabb lesz a közös költség

Minden házunknál csinálunk egy előzetes becslést a közös költséghez, mely a honlapunkon elérhető. Ez a Szent László úti építkezésen 200 forint volt, négyzetméterenként. Átadás előtt, a közös képviselő pályáztatása során a ház üzemeltetési költsége az egyik legfőbb döntési szempont, mivel szeretnénk elkerülni, hogy a majdani közös képviselők a takarítási, gondnoki vagy más díjakat magasan tartva tegyenek szert rejtett haszonra. A mostani pályázat eredménye számunkra is kellemes meglepetéssel szolgált, az eredetinél 20%-kal alacsonyabb, azaz 160 forint/m2 közös költséggel is biztosítva lesz a ház működése, így az alakuló közgyűlés is ezzel indítja majd el a társasházat.

bővebben

Meleg van a házban

Odakint kifejezetten zord az idő, a házban azonban már kellemes hőmérséklet van, a tesztüzem sikeres lezárását követően, minden lakásban megy a fűtés. A fűtés és a radiátorok működését a műszaki átadásra érkező ügyfeleink személyesen is ellenőrizhetik majd. Persze ne a lakott ingatlanokban megszokott  21-22 fokos hőmérsékletet várják, energiatakarékossági okokból temperáló fokozaton fűtünk.

bővebben

Szépül a belső kert

Megkezdődtek a belső udvar munkálatai, folyik a térkövezés, a növényzet belültetése, és készül a játszótér. A Tatai úti oldalon a behajtó és a járda építésén dolgoznak a kollégák. A garázskapuk mindkét épületben üzemkészek.

bővebben

Már csak egy szabad lakás van

Úgy tűnik, hogy a műszaki átadásig minden lakás elkel a házban, jelenleg már csak egy, 3 szobás lakásunk van szabadon, amelyhez most ajándékba adunk egy gépkocsibeállót is. Aki szeretne gyorsan költözhető új építésű lakást, annak érdemes gyorsan döntenie. Az ingatlanról bővebb információkat honlapunkon itt talál. Munkatársainkat itt érheti el.

bővebben

Garázskapuk beépítése

Jelenleg is folyik a garázskapuk beépítése mindkét épületben. A héten beprogramozzák és beüzemelik a garázskapukat. Külön sajátossága a garázsnak, hogy nyitása távirányítással, mobiltelefonról vagy kézi vezérléssel is történhet, az irányítópanelben lévő szervizkulcs állásától függően. Amennyiben a kapu nyitása mobiltelefonról történő hívással történik, ekkor a rendszer a beérkező hívást érzékeli, de azt nem fogadja, hanem egyből bontja a vonalat, így az pénzbe nem kerül. A kapu mobiltelefonszámát a birtokbaadáskor kapott, legfontosabb telefonszámokat tartalmazó lapon találja meg. Fontos tudni, hogy csak olyan telefonszámról kezdeményezett hívással nyitható a kapu, amely előzőleg regisztrálva lett a garázskapu rendszerében. 

bővebben

Az utolsó lakásokban zajlik a hidegburkolás

Már a Tatai úti épületben is az utolsó emelet hidegburkolása folyik, a 3. emeleten a festés befejeződött. A 2. emeleten a hét második felében elkészül a parkettázás ami az 1. emeleten ez már készen is van. A padlástérben a padlószigetelés megtörtént. A homlokzati állvány lebontásra került.

bővebben

Készül a garázsszint

A földszinten lévő garázsszintet használtuk az építkezés során felvonulási területnek, ezért itt csak most láthatunk neki az utolsó munkáknak, de jelenleg itt van a legnagyobb forgalom. Sorra szereljük be az emelőszerkezetes parkológépeket, ezekből a két épület teremgarázsában 32 darab található. Dolgoznak a lakatosok is, a tárolók fémszerkezetén, melyek még ezen a héten elkészülnek. Megérkeztek a garázskapuk is, amelyeket a többi házunkhoz hasonlóan ezuttal is a HÖRMANN szállítja, amely méltán híres tartós és megbízható kapuiról. Maguk a garázskapuk a jövő héten kerülnek a helyükre, hasonlóan a bejárati portálhoz. 

bővebben

Egy hónap múlva műszaki átadás

Kitűztük a műszaki átadások időpontját, elsőként a Szent László úti épület lakásait december 8-9-én (kedd-szerda) adjuk át, egy héttel később, december 14-15-én (hétfő-kedd) pedig a Tatai úti A épület lakásai kerülnek sorra. Ügyfeleinket a héten levélben tájékoztatjuk a konkrét időpontról és a műszaki átadással kapcsolatos tudnivalókról. 

bővebben

Az utolsó állványokat is lebontottuk

A Szent László úti, illetve befelé néző homlokzatokról már korábban elbontottuk az állványzatot, most pedig utolsóként a Tatai út felöl is látható a kész homlokzat. A ház külsején kissebb munkák még zajlanak, fugázzák a klinkertégla burkolatot, szinezzük az A épületen az erkélybeugrókat, és mázoljuk a korlátokat. A kerti munkálatokhoz megérkezett a friss termőföld, valamint a szomszéd épület kerítését is rendbe rakjuk. 

bővebben
4 / 13