Házunk táján - szent-lászló-út-41-43

Januártól kezdődik az egyeztetés

Januártól lesz lehetőség a Szent László 41-43-ban a műszaki konzultációra, első körben a falak és ajtók, a gépészeti és elektromos kiállások helyén lehet módosítani. Ügyfeleinket még decemberben megkeressük a szakipari tervekkel, így az év végi pihenés alatt már el lehet kezdeni gondolkodni a konnektorokról, a fali karokról vagy hogy lecseréljék-e a kádat zuhanyzóra.

bővebben

Megkezdődött az építkezés

A múlt hetekben elvégzett alapfeltárás után megkezdődött az igazi nagyüzem. A Tatai úton konténereket, a telken a munkagépeket láthatnak az arra sétálók, persze a munkásokon kívül. Az idei év az alapozási munkákkal telik, a látványosabb szerkezetépítésre kicsit még várni kell.

bővebben

Október 28.: kezdünk!

A hosszú hétvége és a City Home E ütemének holnapi elindítása kissé megzavarta a kivitelezés megkezdésével kapcsolatos terveinket, végül úgy döntöttünk, hogy az ünnep után sütjük el a startpisztolyt. Hövő héten a környéken lakók már saját maguk is láthatják, mennyire megváltozik szinte egyik pillanatról a másikra az üres telek képe.

bővebben

Megkezdődtek az alapfeltárások

Akik a Szent László vagy a Tatai út felől a kerítésen át bepillantanak a telekre, azok már láthatják, hogy "valami megkezdődött". Ez a "valami" a szomszédos épületek falai mentén megjelent gödrök és földhányások, amelyek segítségével azok alapozását, falait térképezzük fel. Így még a nagyobb földmunka megkezdése előtt felkészülünk, hogy a szomszédos épületek károsítása nélkül folyhasson majd a kivitelezés.

bővebben

Három hét múlva kezdés

Elindult a visszaszámlálás, hamarosan megkezdődik a Szent László 41-43. építése. A Metrodom Kivitelező már javában készül a felvonulásra, október második felében már mélyülni fog a telken a gödör.

bővebben

Kiadták az építési engedélyt

A XIII. kerületi Polgármesteri Hivatal kiadta a Szent László út 41-43. társasház építését, amelyet az érdeklődők honlapunkról is letölthetnek. Bízunk benne, hogy az engedéllyel szomszédainknak sem lesz gondja, hiszen így közvetlen lakókörnyezetük kerül rendezésre, és a jogerőre emelkedést követően előzetes terveink szerint októberben megkezdődhet az építkezés.

bővebben

Elérhetőek a lakásalaprajzok

Felkerültek a honlapra a Szent László út 41-43. lakásalaprajzai, a lakáslistában a lakásszámra kattintva mind a berendezett, mind a méretes műszaki alaprajz megtekinthető, elmenthető, küldhető és nyomtatható.

Jó böngészést!

bővebben

Látványtervek a honlapon

Újabb látványtervek készültek a Szent László utcai házról, amelyeken mindenki megnézheti, miként is fest majd az épület, amikor elkészül. A látványtervek itt találhatóak.

bővebben

Beadtuk az építési engedély iránti kérelmet

A településképi véleményezési eljárás lezárultát követően beadtuk az építési engedély kiadására vonatkozó kérelmünket. Részben az összetett ügymenet, részben a nyári "lassú időszak" miatt szeptemberre várjuk az engedély kiadását, amikor megkezdődik a kivitelezés is.

bővebben

Szent László-lakástípusok 4: három szobás

Korábbi, a ház kertjét bemutató írásunkból egyértelműen kitűnik, hogy a Szent László út 41-43. tervezésekor az egyik fő szempont a kisgyermekes családok igényei voltak. Nekik pedig nem csak a sok közeli bölcsőde, óvoda, iskola vagy a ház saját játszótere fontos, hanem egy olyan lakás is, ami gyermekes vagy gyermeket tervező családoknak is kényelmes, jól használható otthonként szolgál.

bővebben
12 / 13