Házunk táján - lőportár-u-9

2017. 07. 21.

Mindkét daru dolgozik

Mint az kameraképünkön is látható, az építkezésen jelenleg már mindkét daru dolgozik. Akad, ahol még földmunka folyik, de a Lőportár utca és Lőportár köz közti szakaszon az alaplemez betonozása zajlik, a parkoló felöli oldalon pedig a -2 pinceszinti falak és pillérek készülnek.

bővebben
2017. 07. 11.

Újra két daru

Az alap megerősítését követően felállítottuk az első számú toronydarut, így ismét két daru működik közre az építkezésben. A -2-es szint alaplemezének elkészültét követően továbbra is ennek a szintnek a vasbeton falain és pillérein dolgozunk. Ez a munkaszakasz várhatóan még három hétig tart.

bővebben
2017. 07. 04.

Készítjük a pincefalakat

Ahogy az kameraképünkön is látszik, nagyjából három részre osztható jelenleg a Lőportár utcai építkezés munkafolyamata. Van, ahol továbbra is földmunka folyik, csütörtöktől az elkészült alaplemez betonozását fogjuk készíteni, a bal felső sarokban pedig a pincefalak és pillérek kivitelezését kezdtük el.

bővebben
2017. 06. 20.

Új daru az építkezésen

Helyére került a második daru (kameraképen balra), ezzel egyidejűleg pedig lebontottuk az első darut. A bontás csak ideiglenes, bő két hét múlva visszakerül a helyére, miután újra megcsináljuk a daru betonalapját, amit a néhány héttel ezelőtti özönvíz alámosott. Közben a -2-es szinten zajlik az alaplemez újabb szakaszának betonvas szerelése, a következő hetekben sorra öntjük majd ki az újabb és újabb részeket.

bővebben
2017. 06. 15.

A 2. emeletig lezárult a választások első köre

A földszinttől a 2. emeletig lezárultak a falakkal, a beltéri ajtók helyével, a gépészeti- és elektromos kiállásokkal kapcsolatos választási lehetőségek. A 3-4. emeleti lakások vevői augusztus közepéig még gondolkodhatnak, augusztus 15-e után azonban már nincs lehetőség változtatni.

bővebben
2017. 05. 31.

Megkezdődött az alapozás

Miután a múlt heti óriási zivatar által maga után hagyott utolsó vízcsepp is eltűnt a munkagödörből, végre nekiláthattunk az alaplemez elkészítésének. A munkát a -1-es pinceszinten, a szomszéd ház mellett kezdtük el. Webkameránk segítségével folyamatosan nyomon követhetik, hogyan növekszik folyamatosan az alaplemez.

bővebben
2017. 05. 19.

Érkezik a második daru

Ahogyan az érdeklődők az élő kameraképen keresztül is láthatják, lassan a végéhez közeleldik a Lőportáron a földmunka. A héten kiöntöttük a hamarosan felállításra kerülő második toronydaru alapját (balra lent), amely már aktívan fog közreműködni az épület alaplemezének elkészítésében.

bővebben
2017. 05. 05.

Folytatódik a földkitermelés

Az elmúlt hónapban az építkezés külső szemlélő számára nem tűnt túl izgalmasnak, nem történtek látványos dolgok. Természetesen mi eközben is dolgoztunk, a szivattyúk több ezer köbméter talajvizet emeltek ki. Erre azért volt szükség, mert a Lőportár utca pincéje részben kétszintes lesz, azaz van -2es szint is. Most, hogy a talajvíz kellően alacsonyra süllyedt, hozzáláttunk ennek a résznek a kiásásához, illetve a rézsűfal megerősítéséhez. A kameraképen jól látható, hogyan dolgoznak a földmunkagépek.

bővebben
2017. 04. 24.

A gyerekek is szeretni fogják a házat

Más házainkhoz hasonlóan, a Lőportár utcába is terveztünk egy kis játszóteret, azonban szerettünk volna még több teret adni a családosoknak, illetve a gyerekeknek. Ugyanakkor a kertben lévő zöld területet sem kívántuk csökkenteni, ezért más megoldást választottunk. 

bővebben
2017. 04. 11.

Dolgoznak a szivattyúk

A földmunkák és szomszéd épületek alapjainak megerősítését követően zajlik a talajvízszint csökkentése. Erre a munkára azért van szükség, mivel az épület rendelkezik egy második, -2-es pinceszinten lévő teremgarázzsal is, az az közel 7 méterre kell leásnunk az utcaszintről. A víztelenítés egészen hó végéig eltart, ezt követően kezdődnek a látványosabb, alapozási munkálatok.

bővebben
4 / 7