Házunk táján - city-home-e

2015. 07. 17.

Elkészült a tetőszigetelés

Elkészült a 9. emeleti zárófödém vízszigetelése, aminek kipróbálására, ahogy a lenti képen is látható, elárasztottuk a tetőt, ideiglenes tavacskát hozva létre a 9. emelet fölött. A tervek szerint halad a többi munka is. A kőművesek lassan végeznek a 6. emeleten, és már a 7. emeleten is megkezdődött a falazás. Az 5. emeleten a gépészek vették át a területet, folyik az alapszerelés. Az ablakok és erkélyajtók a 4. emeletig a helyükre kerültek, a vakolók a 3. emeleten járnak, a 2. emeleten pedig az aljatbetonozás készül. Az első emeleten egyre több lakásban fehérek már a falak, ahogy a festők haladnak előre. 

bővebben
2015. 07. 15.

Megkezdődött a festés

Az első emeleten a vakolás befejeztével felvonultak a festők. A következő hetekben emeletről emeletre haladva glettelik és festik ki az összes helységet, a burkolás után pedig visszatérnek még egy körre, amikor a második festékréteg is felkerül majd. 

bővebben
2015. 06. 29.

Bokréta a házon

Elkészült a kazánház és a liftek felépítménye, amivel elértük az épület legmagasabb pontját. Az építőipari hagyományoknak megfelelően, egy kis házi ünnepség keretében elhelyeztük a díszes bokrétafát, az épület tetején.

bővebben
2015. 06. 25.

Szigeteljük a hatodik emelet tetejét

Megkezdődött az E épület alacsonyabb, hatemeletes szárnyán a tetőszigetelés, itt ugyanolyan expensive zöld tetőt alakítunk ki, mint amilyen a korábbi épületeken látható. A könnyített földkeverékbe pozsgásokat, kövirózsákat  és más szárazságtűrő növényeket ültetünk, amelyek nem igényelnek öntözést. A zöldtető nem csak látványnak lesz kellemes, de hőtechnikai szempontból is előnyös. 

bővebben
2015. 06. 22.

Öntjük a zárófödémet

Megkezdtük a 9. emelet fölötti zárófödém kiöntését, amivel gyakorlatilag elkészül az épület vasbeton szerkezete. A következő két hónapban a falak, illetve a nyílászáró-beépítések is felérnek a legfelső emeltig.

bővebben
2015. 06. 15.

Készül a legfelső emelet

Lassan elérjük a City Home E épület legmagasabb pontját, jelenleg a kilencedik emelet vasbeton pillérei készülnek. Lejjebb is szépen haladnak a munkafolyamatok, a kőművesek a 4-5.  emeleten dolgoznak, a gépészek a 3. emeleten, az ablakosok és a vakolók a 2. emeleten járnak.

bővebben
2015. 06. 11.

Ebből épül a City Home

Cégünk a hagyományos megoldások híve, a City Home E épület is a természetes alapanyagokból készülő, jó hőszigetelő, klasszikus égetett kerámia téglából épül, a Porotherm téglából. Ez ugyan ma már nem a legolcsóbb és leggyorsabb építési technológia, viszont minőségben vagy időtállóság tekintetében kimagasló.

bővebben
2015. 06. 08.

Ablakok és erkélyajtók az első emeleten

A City Home E épületén is megkezdtük a külső nyílászárók beépítését, ahogyan az Ambrus utában, ide is Kömmerling EuroFuture Classic műanyag tokszerkezetű ajtók és ablakok kerülnek beépítésre, melyek az egyik legnagyobb és legjobb minőségű német gyártótól érkeztek. 

bővebben
2015. 06. 01.

Épül a 8. emelet

Folyik a szerkezetépítés a City Home E épületénél, elkészült a 7. emeleti betonfödém, webkameránkon keresztül is látható, hogy látszanak már a 8. emelet pillérei. Falaznak a 3., 4. és az 5. emeleteken, valamint az első emeleten elkezdődött a villanyszerelés.

 

bővebben
2015. 05. 20.

A gépész és elektromos alapszerelés már a második emeleten is készül

A City Home E épületében a pinceszinten, a földszinten, az első emeleten és holnaptól már a második emeleten is folynak az elektromos és gépész alapszerelések. A harmadik és negyedik emeleten a falazás készül, a hetedik emeleten meg már a vasbeton szerkezetet éptik. 

bővebben
8 / 12