Házunk táján - ambrus-u-3-5

2015. 11. 06.

Teljesen kész a 4. emeleti födém

Az Ambrus utca 5. szám alatti épületnek is kiöntöttük a 4. emeleti födémét, a 3-as szám alatt pedig hamarosan már a zárófödém készül. A kőművesek párhuzamosan dolgoznak az első (Ambrus utca 5.), és a második emeleten (Ambrus utca 3.), a gépészek és a villanyszerelők egy szinttel lejjebb járnak. 

bővebben
2015. 11. 03.

Készülnek az előkertek

Az épületen nem csak befelé, de az utcai fronton is lesznek kertes lakások, ezek a kertek azonban 60-100 cm-el magasabban lesznek a járda szintjénél, így a kiemelésnek és a kerítés együttes magasságának köszönhetően a járókelők nem láthatnak be a kertekbe vagy a lakásokba. A föld vissza- illetve feltöltési munkálatai a héten zajlanak, a teraszok megépítésére azonban csak a jövő évben fog sor kerülni. 

bővebben
2015. 10. 30.

Készül az utolsó emelet

Kiöntöttük a 4. emelet feletti födémet, és neki láttunk az 5. emelet vasbeton falainak és pilléreinek. Ez lesz az épület legfelső emelete, amelynek szerkezete november közepéig fog elkészülni. 

bővebben
2015. 10. 29.

Megkezdtük a vakolást

A földszinten befejeződött a gépészeti- és elektromos alapszerelés, minden vezeték a helyére került a falba. A gépészek jelenleg már az elsőn dolgoznak, a helyüket pedig a vakolók vették át, a földszinten folyik a lakások vakolása. A munkát nem a hagyományos módon, kézi keveréssel és felvitellel végezzük, hanem az előre bekevert anyagot szórópisztollyal fujjuk fel a falakra, így a végeredmény sokkal jobb minőségű és egyenletesebb lesz. 

bővebben
2015. 10. 21.

Az utolsó előtti emeleten a szerkezet

Elkészült a 4. emelet összes pillére és vasbeton fala, jelenleg már a födémet zsaluzzuk. A kőművesek az első emeleten dolgoznak, és megkezdtük az ablakok és erkélyajtók beépítését is. Ahogy más épületeinken, itt is a kiváló minőségű német Kömmerling EuroFuture Classic profilokból készülnek, ami nem csak kiváló energetikai adatokkal rendelkezik, hanem a rendkivűl hosszú élettartamra is garanciát jelent. 

bővebben
2015. 10. 16.

Épül a 4. emelet

Az Ambrus utcai épület napról-napra látványosan növekszik. Az Ambrus utca 3-ban nagyrészt elkészült a 4. emeleti vasbeton falak és pillérek, az Ambrus utca 5-ben pedig a 3. emelet feletti födémet öntjük ki. A kőművesek az első emeleten dolgoznak, a földszinti lakásokban pedig zajlik a gépészeti- és elektromos alapszerelés. 

bővebben
2015. 10. 08.

Készül a 3. emelet

Az Ambrus utca 3-as épület felett már a födémet zsaluzzuk, a másik, 5-ös épületen pedig a pillérek és a vasbeton falak készülnek. A földszinten lassan teljesen elkészülnek a falak, az itteni lakásokban javában zajlik a gépészeti alapszerelés is. 

bővebben
2015. 10. 01.

Gyorsan növekszik az épület

Napról napra látványosan növekszik a ház szerkezete. Az Ambrus utca 5-nél a 2. emelet feletti födém készül, a 3-as szám alatt pedig már a 3. emelet felszerkezeti elemei is láthatóak. A kőművesek lassan végeznek a földszinten, és a jövő héten már az első emelen is láthatóak lesznek a téglafalak. 

bővebben
2015. 09. 23.

Megkezdődött a gépészeti alapszerelés

A pinceszinten megkezdték a munkát a gépészek, sorra vésik be a falba a csöveket és a vezetékeket. A téglafalak már mindkét épület földszintjén szépen növekednek, ahogyan az épület szerkezete is. Az Ambrus utca 5-nek a 2. emelet feletti födémét öntjük ki, az Ambrus utca 3. szám alatt a 2. emelet pillérei és vasbeton falai készülnek.

bővebben
2015. 09. 17.

Elkezdődött a falazás

A földszinten megkezdték a munkát a kőművesek, mostantól a vasbeton szerkezet mellett napról napra növekvő tégla falakat is lehet majd látni. Az Ambrus utcában a falak hagyományos eljárással és anyagokból készülnek, a hangszigetelő lakásválaszfalak kivételével a jól ismert és népszerű porotherm égetett kerámia falazó elemeit használjuk. Ezekről bővebb információt a porotherm honlapján találhatnak. 

bővebben
10 / 12