KÖLTÖZÉSI INFORMÁCIÓK 5.: BÚTORSZÁLLÍTÁS ÉS PAKOLÁS

2016. november 02. szerda

A költözéssel kapcsolatos sorozatunk utolsó részében magával az átadással és a bepakolással kapcsolatos gyakorlati tudnivalókat és tanácsokat szedtük össze.

A kulcsok átvételét követően azonnal megkezdheti a beköltözést. Akik rendelkeznek gépkocsibeállóval, azok rögtön használatba vehetik a teremgarázst, a leadott telefonszámról hívást indítva ki tudják nyitni a garázskaput. Mindenkinek felhívjuk azonban a figyelmét, hogy a teremgarázs és a kapu nem teherautóra lett méretezve, egy furgonnál nagyobb járművel ne próbáljon lehajtani, mert el fog akadni!

Akik nem rendelkeznek beállóval, azoknak sajnos ideiglenes jelleggel sem tudunk behajtási lehetőséget biztosítani, mivel az összes beálló elkelt.  Másrészt  a birtokbaadás napján a ház feletti rendelkezés átkerül a lakóközösség és a közös képviselő kezébe, mi pedig nem szeretnénk  mások tulajdonának terhére nagylelkűek lenni.

A beállóval nem rendelkező lakástulajdonosok, illetve a nagyobb járművel költözők a Nádasdy utcában, valamint a Vágóhíd utcában tudnak megállni, de a parkolóhelyek száma erősen korlátozott, valamint ügyeljenek arra, hogy az utcák fizetőövezetté váltak. 

A bútorok felviteléhez a lépcsőházban 2 db lift van, ezeknek fülkéjét a sérülések ellen faforgács lapokkal kibéleltük. Az ajtókra, a folyosó falaira, a lépcsőházi korlátokra azonban ügyeljenek, mert ezek leverése esetén a hibákat a jótállás keretében nem javítjuk!

A kukatárolóban beköltözéskor már ott várják a lakókat a kukák, ezekbe azonban csak a zsákba helyezett háztartási szemetet dobják! Hamarosan a szelektív gyűjtésre szolgáló kék és sárga kukák is megérkeznek, kérjük, hogy ezeket rendeltésszerűen használják, különben a társasház külön kénytelen fizetni ezek elszállításáért! A költözési hulladékot (dobozok, raklapok, hungarocell, zsugorfólia stb.) a kukatárolóban kell lerakni, ezt a közös képviselő rendszeresen elviteti. Kérjük, a költözési hulladékot rendezetten, a dobozokat lapra hajtva rakják le, hogy a rend és a tisztaság megmaradjon! Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a nem megfelelő helyre elhelyezett hulladék elszállítása nem esztétikus, valamint díjköteles, és ezen költség már a ház lakóit fogja terhelni!

És végül gyors, problémamentes költözést kívánunk minden kedves ügyfelünknek!