Bejárati ajtók közelről

Bár az építkezés szinte már befejeződött, sok apróság van, amit az utolsó két hétben csinálunk meg. Ezek közé tartozik például a lakásszámok elhelyezése a bejárati ajtókra, illetve a kitekintők beszerelése. Ahogy a képen is látható, immár ezeket is kipipálhatjuk a teendők-listánkról.

Műszaki átadás: augusztus 14-15.

Véglegesítettük a műszaki átadás-átvétel időpontját, augusztus 14-15-én adjuk át a lakásokat meglévő ügyfeleinkenek. Ugyanakkor felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy tekintettel a készültségre, augusztusban várhatóan emelkedni fognak áraink.

Mi érdekes lehet egy tetőben?

Az újabb építésű lakóházak egyik legritkábban emlegetett, fotózott része a tető, amin nem is lehet csodálkozni: egy kéményekkel, szellőzőcsövekkel tűzdelt lapostetőnél kevés unalmasabb látvány akad az építészetben. Persze jogos a kérdés, hogy mit is kellene elvárni egy tetőtől a tökéletes szigetelésen túl - a Mátyás téri ház azonban ebben is igyekszik túlteljesíteni az elvárásokat.

Virágos erkély

A befejező munkák keretében felszereltük az erkélyeken a lámpákat és az elválasztó paravánokat. Ezek elegáns homokfúvott üvegből készültek, így nem lehet rajtuk átlátni, a fényt azonban áteresztik, könnyen takaríthatók, más karbantartást pedig gyakorlatilag nem igényelnek. Ezzel az erkélyek is teljesen eljkészültek, aminek örömére a második emeleten máris kiraktunk néhány virágládát (képek lent), reméljük, jövőre már az összes erkély "virágozni fog".

Mi nincs még készen?

Eljutottunk odáig, hogy egyszerűbb azt számba venni, mi hiányzik még a teljes befejezéshez, mint azt elsorolni, mi van készen. A parkettások és az ajtósok most végeznek a legfelső emeleteken, a festők már csak javítgatnak és leginkább csak az apróságok vannak hátra, három kivétellel, ezekről olvashatnak bővebben az érdeklődők.

Műszaki átadás augusztus közepén

Lassan véget ér a kivitelezés, a hónap végére várhatóan mindennel készen leszünk. Ezt követik az ellenőrzések, javítások és próbák, majd a lakások műszaki átadása a lakók részére. Erről, a konkrét időponttal és a tudnivalókkal július végéig mindenkit levélben értesítünk, annyi azonban már biztos, hogy az átadások augusztus közepén, még a 20-ai hosszú hétvége előtt lesznek.

Felszereltük az órákat

Az utómunkálatok keretében a folyosón lévő szekrényekbe felszereltük a villanyórákat, vízórákat és a hőmennyiségmérőket, immár minden lakásban van víz és áram, így a fürdőszobák és wc-k is lámpafényben nézhetőek meg. A holland Remeha központi kazánok már korábban a helyükre kerültek, ki is próbáltuk őket, vagyis a ház és a lakások elvben akár már lakhatóak is lehetnének - a tényleges beköltözésre azonban egy kicsit még várni kell...

Július 13.: szombati nyitvatartás

Ezúttal július 13-án szombaton is nyitva lesz a Metrodom Mátyás téri irodája 9-től 14 óráig, akik kifejezetten hétvégén szeretnének körbenézni a házban és a lakásokban, azok most lehetőséget kapnak erre. Ugyanakkor felhívjuk ügyfeleink figyelmét, hogy ez egyszeri alkalom, más szombatokon továbbra sincs nyitva az iroda.