Költözési infók: mi van a dobozban?

A következő hetekben folyamatosan publikáljuk honlapunkon a költözéshez kapcsolódó legfontosabb tudnivalókat, hogy a birtokbaadáskor már minden lényegesebb dologgal tisztában legyenek az új lakók. A költözési infók nyitó részében megtudhatják, mi van a "dobozban", azaz mit is kapnak a kezükbe pontosan a kulcsátadáskor. A csomag egyszerre kicsi és bőséges.

Választási és változtatási határidők

Kikerültek a honlapra, hogy a Rozsnyai u. 33. melyik szintjén milyen határidőkig lehet változtatni a falakon, gépészeti- és elektromos kiállásokon, illetve választani a burkolatok és beltéri ajtók közül. (A határidők az építkezés előrehaladásával kis mértékben még változhatnak, ezért érdemes figyelni az oldalt.) Az egyeztetések első köre (falak és kiállások) még novemberben megkezdődik, ekkor néhány alapvető dolgon kívül szinte bármihez hozzá lehet nyúlni, erről, illetve hogy milyen változtatások esetén kell kül díjat fizetnie, bővebb információnkat ügyféltájékoztatónkban olvashart.

Beadtuk az alapító okiratot

A mai napon beadtuk a földhivatalba a Rozsnyai u. 33. társasház előzetes alapító okiratát és a társasház megalapítására vonatkozó kérelmünket. (A társasház bejegyzésére ténylegesen majd csak az építkezés befejezését és a használatbavételi engedély kiadását követően kerül majd sor.) Az okirat jövő héttől honlapunkról is letölthető lesz, október 30-ától az eddigi előszerződés helyett immár minden ügyfelünkkel végszerződést kötünk, november 4-étől pedig módosulnak az ingatlanok árai.

Elfogytak a tárolók, fogynak a beállók

Nem csak a szabad lakások száma csökken hétről-hétre, de elkelt az utolsó tároló is. Ugyancsak fogynak a beállók is, amelyekből már most is jóval kevesebb van, mint a lakásokból, ezért mostantól már korábban lakást vásárolt ügyfeleinknek sem tudunk a rendelkezésére állni, új vásárlóink pedig a lakás mellé legfeljebb egy (szimpla vagy dupla) beállót vehetnek, illetve várhatóan emelkedni fog a beállók ára is.

A jövő héten csütörtökön lehet pakolni

Tekintettel az október 23-ai nemzeti ünnepre, amikor a Metrodom irodái is zárva lesznek, a jövő héten szerda helyett 24-én csütörtökön lehet bejutni a lakásokba, a következő héttől azonban ismét szerda a bepakolási nap. Ne feledjék, az utolsó bepakolási nap november 27., azután már csak a birtokba vett lakásokba juthatnak be a tulajdonosok.

Már csak 2 és 3 szobás lakások maradtak

Megvásárolták az utolsó garzon és nagy teraszos lakásainkat is, mostantól csak 2 és 3 szobás lakásokból válogathatnak az érdeklődők. Utóbbiakból is csak egy olyan maradt, amelyre méreténél fogva igénybe vehető a szocpol (ennek összege a Mátyás térén a szokásos 800.000 helyett 960.000 forint), úgyhogy aki igénybe kívánja venni a gyermekek után járó állami támogatást lakásvásárlásához, annak érdemes sietnie a döntéssel.

Megkezdődtek a földmunkák

Az előkészítő munkák után elkezdtük a föld kiemelését, kevésbé hivatalos megfogalmazással gödröt ásunk, akkorát, amelyben elfér egy 33 lakásos társasház teremgarázsa a hozzá kapcsolódó helyiségekkel (lépcsőház, lift, kazánház stb.). Ez a művelet bár kívülről nézve nem túl látványos, mégis nagy szakértelmet és óvatosságot igényel, mivel a ház a telekhatáron, a szomszéd épülethez kapcsolódva épül meg. (Ha eláll az eső, lesznek fotók is.)

Írják a használatbavételi engedélyt

Ahogy ügyfeleink minket, úgy mi az önkormányzatot kérdezgetjük szinte naponta, mikor számíthatunk a használatbavételi engedély kiadására, különös tekintettel arra, hogy már hetekkel ezelőtt megérkezett az utolsó szakhatósági hozzájárulás is. Nos, ezen a héten azt az információt kaptuk, hogy "már írják az engedélyt", bízunk benne, hogy mielőbb sikerül befejezni a néhány oldalas dokumentum szerkesztését.

A legfiatalabb vevőnk

Korábban már írtuk, milyen alacsony lesz a Mátyás téren a lakóközösség átlagéletkora, legifjabb ügyfelünk életkora azonban minket is meglepett: a kis Zora 6 napos korában lett az egyik garzon tulajdonosa. És bár ő különösebben nem volt meghatva, a Metrodom azért egy csomag babaruhával köszönte meg neki a vásárlást - ezeknek biztos hamarabb fog örülni, mint az új lakásnak.