Elkészült a földszint födéme

Befejeztük a földszint vasbeton födémének kiöntését, már az utcáról nézve is egyre látványosabbá válik az építkezés. A kivitelezésben most két hét pihenő következik, a munkát január 6-ától, az 1. emelet szerkezetének építésével folytatjuk.

Ünnepi nyitvatartás

Aktuális

2013.12.17

Felhívjuk minden kedves ügyfelünk figyelmét, hogy december 21-étől január 1-jéig valamennyi irodánk zárva tart. Az ünnepek után, január 2-ától központi irodánk új helyen, a VI. Teréz krt. 46. 5. emeletén várja ügyfeleinket. A december 18-19-ei költözés miatt telefonszámaink átmenetileg elérhetetlenek lehetnek, at esetleges kellemetlenségekért szíves elnézésüket kérjük.

Vízóra-átírás - fontos változások

Korábban részletes tájékoztatót közöltünk honlapunkon a közüzemi órák átírásáról, azonban lakói visszajelzések, illetve az ennek nyomán a Vízművektől kapott információk alapján mindenkit arra kérünk, hogy január közepéig ne próbálják meg vízóráikat átiratni! A részletekről az alábbiakban olvashatnak.

Beadtuk a társasház alapítási kérelmet

Szerdán beadtuk a földhivatalba a társasház megalapítására és az önálló albetétek létrehozására irányuló kérelmünket. A kérelemhez többek között csatoltuk a társasház (immár végleges) alapító okiratát is, amelynek a földhivatal által érkeztetett példánya a többi irathoz hasonlóan szintén letölthető honlapunkról. A kérelem alapján várhatóan februárban jegyzik majd be a "Mátyás tér 10-11. Társasház"-at és ekkor nyitják meg az egyes albetétek külön tulajdoni lapjait is. (Az albetétesítésről honlapunkon itt olvashat részletesebb információkat.)

Elkészült a pincefödém

Tető alá került és ezzel elkészült a pince, legalábbis ami a szerkezeti elemeket illeti. A hét vége felé a helyszínre látogatók már a földszint pilléreit láthatják majd, ezzel az építkezés "kibújt a föld alól". Ugyanakkor felhívjuk azon érdeklődők figyelmét, akik úgy keresnek lakást, hogy szeretnének a lakás belső elrendezésén, a kiállások helyén változtatni, hogy erre már nem mardt sok idő, januárban (ha az időjárás is engedi) ugyanis a falazás is meg fog kezdődni.

Közös költség

Mivel a társasház most kezdte meg működését, nem csak adóssága, de pénze sincs még. Azért, hogy biztosan  ne legyen semmiben fennakadás, a Metrodom már át is utalta első havi közös költségét. Kérjük a birtokba lépett lakókat, hogy ők se feledkezzenek el erről, a közös költséget azonban még véletlenül se nekünk, hanem a társasház bankszámlaszámára utalják!

A lakások kétharmada elkelt

A Mátyás tér 10-11. költözhetőségével egyidejűleg az értékesítettség átlépte a kétharmados határt, a 93 lakásos házban jelenleg már csak 31 szabad lakás található és ez a szám szinte napról napra csökken. A garzonokból és tárolókból már korábban kifogytunk,  a héten pedig elkelt az utolsó szimpla beálló is, így mostantól kizárólag dupla helyet lehet vásárolni, bár abból is csak néhány darab maradt.

Belakták a házat

Befejeződött az átadások első köre, a lakások harmada már ügyfeleink birtokában van, akik közül sokan egyből be is költöztek. Azért, hogy ne csak a lakások, de az új épület is otthonosabb legyen, gondoskodtunk róla, hogy a hazatérő lakókat már az előtérben kellemes látvány fogadja, reméljük, hamarosan a többiek is átvehetik klakáskulcsaikat.

Zajlanak az átadások

Megkezdődtek és rendben zajlanak az átadások, csütörtökön és pénteken 30 lakás kulcsait adjuk át a lakóknak, a következő két hétben pedig várhatóan további 15-20 lakást adunk még birtokba. Bízunk benne, hogy mindenki elégedett lesz új lakásával és a házzal is.

Készül a pince

Egyre több fal és pillér van készen a Rozsnyai utca 33. pincéjében, lassan kezd kibontakozni a teremgarázs szerkezete. Elkezdtük a pincefödém zsaluzását és kiöntését is, előreláthatólag még karácsony előtt tető alá kerül a teremgarázs. Akik a látványra is kíváncsiak, azoknak ajánljuk galériánkat, ahova hetente újabb fotó kerül ki az építkezés aktuális állásáról.