Vevői bejárás a Szent László utca B épületébe

A falazás elkészülte és a nyílászárók beépítése után, a jövő hétre bejárást szervezünk ügyfeleinknek a B épületbe. Első körben jövő hét szerdán az első és második emeleti lakások tulajdonosai nézhetik meg ingatlanaikat. A látogatás célja, hogy ügyfeleink is ellenőrizhessék, az általuk esetlegesen kért módosítások, valóban úgy készültek el, ahogy megrendelték. A részletekről és az időpontokról a ház műszaki konzulense Fogarasi Balázs, fog mindenkit egyénileg tájékoztatani. 

Felállványozták a házat

Egy nap alatt az utca és az udvar felől is elkészült a B épület külső állványzata. A negyedik emeleten a héten rakják be az utolsó ablakokat, miközben elkezdjük a hőszigetelő rendszer kialakítását. Ez a munka októberig fog tartani, az állványok lebontása után pedig már a teljesen kész homlokzatot lehet majd látni. 

Készülnek a liftek a Szent László utcában

Az építkezés mindkét épületében folyamatban van a liftek behelyezése. Épületenként 1 darab, a lépcsőházi térből megközelíthető, nyolc személyes, 630 kg teherbírású Kone Ecospace típusú felvonó kerül beépítésre. Az alábbi képek a City Home D épületén készültek, itt is ugyanez a típusú lift került beépítésre, melyet már örömmel használnak a lakók.

Megkezdődött a festés

A Szent László utcai építkezés B épület első emeletén elkészült a vakolás. A munkaterületet pedig a festők vették át. Jelenleg a glettelés zajlik, majd az első festékréteg fog felkerülni a falakra, a második végső réteget a burkolás után festik csak fel.

Szereljük a korlátokat

A külső nyílászárók beépítése szépen halad, az ablakosokat pedig követik az épületlakatosok, akik sorra szerelik fel az erkélykorlátokat. Odabent a végéhez közeledik a gépészeti alapszerelés, júliusban már festők és burkolók fognak dolgozni a házban.

Készül a tető szigetelése

A Szent László utcai építkezés B épületénél, a  tetőszerkezet elkészültével hozzá láttunk a tető szigeteléséhez, az épület nagyobb részét fedő lapos tetőkre rakjuk fel a több rétegből álló, összetett szigetelő rendszert. Az A épületen még a szigetelési munkálatok előtt vagyunk, itt a tetőszerkezetet készítik elő az ácsok.

Megkezdtük az aljzatbetonozást

A Szent László utcai építkezés első emeletén elkezdődött az aljzatbetonozás. A második emeleten vakolnak, a harmadik emeleten zajlik a gépészeti és elektromos alapszerelés, a negyedik emeleten folytatódik a lakások falazása, beszámolhatunk arról is, hogy az ötödik emeleten a padlástéren a tetőszerkezet készítés van folyamatban, illetve a héten megkezdődik a bádogozás is.

Az első és második emeleten zárul a burkolatválasztás

Június 15.-én hétfőn a Szent László utcai projekten, az első és második emelet lakásaiban lezárul az anyagválasztás. Zárul a csempe, és padlólap, parketta és beltéri ajtó választás is. Ezen a két szinten még öt szabad lakásunk van, aki ezek után érdeklődne, és szeretne részt venni a a beltér kialakításában, annak érdemes gyorsan döntenie. Többek között az alábbi képen látható csempe is választható.