Fogynak a lakások

A pénteki és szombati nyílt nap előtt erősen elkezdtek fogyni a lakások, a hét elején 20 alá esett a szabad lakások száma. Aki pedig gépkocsibeállót is szeretne vásárolni, annak nagyon gyorsan érdemes döntenie, ugyanis mindössze két (dupla) beállónk maradt.

Február 7.: az első rendes közgyűlés

Február 7-én 17 órakor a II. János Pál pápa tér 4-ben (Deák Diák Általános Iskola) lesz megtartva a társasház első rendes közgyűlése, ahol immár a lakók dönthetnek sok fontos kérdésben (közös költség, portaszolgálat, garázshasználat stb.) és megválasztják a ház számvizsgáló bizottságát is (önkéntesek jelentkezzenek!). A közgyűlésen tulajdonosként a Metrodom is képviselteti magát, reméljük, a lehető legtöbb tulajdonostárs is részt fog rajta venni.

Bejegyezték a társasházat

A földhivatal bejegyezte a Mátyás tér 10-11. társasházat, a határozat letölthető honlapunkról a szokásos oldalról. A határozat tartalmazza az összes albetétet, ami alapján most már bárki kikérheti lakása külön tulajdoni lapját. A következő 1-2 hónapban a földhivatal sorra bejegyzi ügyfeleink eddig széljegyen lévő tulajdonjogát, az ezekről szóló értesítéseket ajánlott levélben fogjuk kiküldeni.

Üzletek a házban

Több lakó is érdeklődött már a ház aljában lévő üzletekről, immár erről is tudunk bővebb információval szolgálni. A kapuhoz legközelebbiben tavasszal valószínűleg egy cukrászda és fagylaltozó nyílik, a sarkon lévőben pedig építésziroda működik majd. Két üzlet azonban még mindig szabad, köztük az is, amelyben jelenleg a mi irodánk üzemel, reméljük, hogy hamarosan ezek sorsa is eldől.

Visszatekintő: így terveztük a lakásokat

Míg a Mátyás tér 10-11. jelenleg egy teljesen elkészült, lakott ház, egy évvel ezelőtt a frissen megvásárolt, félkész épület át- és újratervezésével voltunk elfoglalva, mivel tudjuk, hogy jó lakás csak jó terv alapján készülhet. Persze a munkánkat a végeredmény alapján lehet megítélni, ezért most egy nem túl nagy, még eladatlan 2 szobás lakás, a 206-os alaprajzának segítségével mutatjuk be, mire is koncentráltunk a tervezéskor.

Vízóra-átírás - fontos változások

Korábban részletes tájékoztatót közöltünk honlapunkon a közüzemi órák átírásáról, azonban lakói visszajelzések, illetve az ennek nyomán a Vízművektől kapott információk alapján mindenkit arra kérünk, hogy január közepéig ne próbálják meg vízóráikat átiratni! A részletekről az alábbiakban olvashatnak.

Beadtuk a társasház alapítási kérelmet

Szerdán beadtuk a földhivatalba a társasház megalapítására és az önálló albetétek létrehozására irányuló kérelmünket. A kérelemhez többek között csatoltuk a társasház (immár végleges) alapító okiratát is, amelynek a földhivatal által érkeztetett példánya a többi irathoz hasonlóan szintén letölthető honlapunkról. A kérelem alapján várhatóan februárban jegyzik majd be a "Mátyás tér 10-11. Társasház"-at és ekkor nyitják meg az egyes albetétek külön tulajdoni lapjait is. (Az albetétesítésről honlapunkon itt olvashat részletesebb információkat.)

Közös költség

Mivel a társasház most kezdte meg működését, nem csak adóssága, de pénze sincs még. Azért, hogy biztosan  ne legyen semmiben fennakadás, a Metrodom már át is utalta első havi közös költségét. Kérjük a birtokba lépett lakókat, hogy ők se feledkezzenek el erről, a közös költséget azonban még véletlenül se nekünk, hanem a társasház bankszámlaszámára utalják!

A lakások kétharmada elkelt

A Mátyás tér 10-11. költözhetőségével egyidejűleg az értékesítettség átlépte a kétharmados határt, a 93 lakásos házban jelenleg már csak 31 szabad lakás található és ez a szám szinte napról napra csökken. A garzonokból és tárolókból már korábban kifogytunk,  a héten pedig elkelt az utolsó szimpla beálló is, így mostantól kizárólag dupla helyet lehet vásárolni, bár abból is csak néhány darab maradt.