Fürdőszobai radiátorok

Elkezdték a fürdőszobai radiátorok felszerelését is és bár a lakásokba kerülő Vogel & Noots fűtőtestekről szűk két hete már részletesen is írtunk, a fürdőszobai radiátorok is megérnek néhány szót. (A kép minőségéért elnézést kérünk, sajnos a világítás még nincs kész.)

Bent vannak a bejárati ajtók

Az első és második emeleti lakásokban felszerelték a bejárati ajtókat és azonnal be is zártuk azokat, oda már csak a befejező munkákat végző szakemberek és persze vevőink léphetnek be munkatársaink kíséretében. Az ajtókat - melyekről korábbi hírünkben olvashatnak részletesebben - jelenleg takarófólia védi és a tokok sem kapták még meg a dekorfestést, így a végleges "folyosóképre" júliusig várni kell.

Lezárultak a választások

Bár a burkolók még csak a 3. emeleten járnak, a múlt héten minden lakás burkolatát kiválasztottuk és megrendeltük a gyártól. Ugyanez a helyzet a beltéri ajtókkal és a parkettával is, mindkettő gyártásban van, így a Mátyás téren gyakorlatilag véget értek a vevői választások.

Kövezik a folyosókat

2013.05.04

A burkolók a lakásokon kívül, a közös területeken is megkezdték a munkát, az első emeleten már el is készültek a folyosó  kövezésével. Ahogy a lakásokon belüli helységekbe, ide is a lengyel Opoczno szállítja a padlólapokat, melyek - az előtér kivételével -  mindenhol a bejárati ajtók juharfájával harmonizáló bézs színűek lesznek. A közös területekre egyébként nem mázas kerámia, hanem anyagában színezett gres lapok kerülnek, melyek sokkal keményebbek és ellenállóbbak nem csak a fizikai behatásokkal, hanem a vegyszerekkel szemben is, az esetleges kisebb sérülések pedig jóval kevésbé látszanak meg, így évtizedeken át képesek megőrizni újszerű állapotukat.

Szerelik a radiátorokat

Az első emeleti lakásokba belépve az érdeklődők  a puszta falakon kívül immár a fűtőtesteket is láthatják, melyeket a festők nyomában járó gépészek szerelnek fel. A radiátorok az osztrák Vogel & Noot termékei, amely 80 éve gyárt hőtechnikai berendezéseket. A radiátorokról és a Mátyás tér 11. fűtéséről az alábbiakban olvashatnak részletesen.

Megkezdtük a hőszigetelést

A belső udvaron, a földszinten megkezdődött a hőszigetelés felrakása. Az egyébként is kiváló hőszigetelő paraméterekkel rendelkező Ytong falakra 5 cm vastag polystirol lapokat ragasztunk, a hőt jobban vezető vasbeton vázszerkezet dupla vastagságú, 10 cm vastag hőszigetelést kap, amire a végén színezett nemesvakolat kerül. A hőszigetelés nem csak a homlokzatot, de a tetőt és a termgarázs mennyezetét is beborítja majd, gyakorlatilag "becsomagoljuk" a házat, így biztosítva, hogy eleget tegyünk az A-s energetikai tanúsítvány követelményeinek.

Szerelik a kádakat

Az első emeleti lakásokba sorban építjük be a kádakat, így már ezek is élőben láthatók. A kádak és zuhanytálcák az egyik legnagyobb és legpatinásabb gyártótól, a német Kaldewei-től érkeznek, amely lassan 100 éve készíti zománcozott acélkádjait és a neve nem csak Németországban jelent egyet a hagyománnyal és a minőséggel. (A gyárról és termékeikről magyar nyelvű honlapjukon is tudnak tájékozódni.) A kádak beépítés után csempézett előlapot és elegáns, automata dugós, krómozott le-túlfolyó szettet kapnak.

Szerelik a lifteket

A héten beépítették a két liftet a Mátyás téren, melyek a német Kone gyártmányai. Ezeket azonban a szerelés után le is zárták, csak az építkezés befejezése után, a lakók költözésekor lesznek beindítva, így megvédjük az elegáns lifteket minden sérüléstől. Éppen ezért sajnos a lakást néző ügyfeleinknek továbbra is gyalog kell felmenniük az emeletekre, de reméljük, a látvány megéri a kényelmetlenséget.