Készül a zárófödém

A Metrodom River 2. ütemén elértük az épület legmagasabb pontját, immár a 13. emelet feletti födém készül. Ez egyúttal a tornyok zárófödéme is, melyek befejezésével válik az épület szerkezetkésszé.

Szerelünk a homlokzaton

A hőszigeteléssel párhuzamosan más szerelési munkák is zajlanak a homlokzaton. Az erkélyeken az üveglapokat tartó konzolokat, a falakon pedig a később felkerülő Equitone szálcement lapok tartószerkezetét szereljük.

Átköltöztünk az új irodába

Általános

2023.02.27

Az elmúlt héten mindent összecsomagoltunk, a hétvégén pedig  a Metrodom átköltöztött új otthonába, a Teve u. 33-41-be. Jelenleg még a kidobozolással és a rendezkedéssel vagyunk elfoglalva, de ügyfeleink hívásait, illetve emailjeit fogadjuk, szerdától pedig, immár az új címen ismét személyesen is rendelkezésre álllunk.

Készül az üvegfal

A Metrodom River egyik különlegessége az 5 emelet magas átrium lesz, melynek tetejét, illetve két oldalát hatalmas üvegfelület borítja majd. Ennek a tartószerkezetét kezdtük el most felszerelni, a homlokzati üvegportállal együtt. Maguk az üveglapok beépítése csak később kezdődik meg, de reményeink szerint a kamerákon keresztül ez a munkafolyamat is jól látható lesz.  

Kész az alaplemez

Metrodom Green

2023.02.23

Elkészült az alaplemez, ezzel teljesen befejeződtek az alapozási munkák. Közben a pinceszinten is folyik a szerkezetépítés, itt nagyjából a munka felénél tartunk. 

Készül a hőszigetelés

Az állványzat elkészültével hozzáláttunk a hőszigetelés kivitelezésének. Ahogyan az égetett kerámiából épülő falaknál, a hőszigetelés esetén is a minőségi, természetes anyagokat részesítjük előnyben, ezért a Metrodom River homlokzatára az olcsóbb polisztirol helyett 15-20 cm vastagságban kőzetgyapot lemezek kerülnek. A Porotherm 30 X-therm falazat és a 3 rétegű hővédő üvegezéssel rendelkező ablakok mellett ezek a kőzetgyapot lemezek a harmadik elemei a lakópark hőszigetelő rendszerének, ami szavatolja a Metrodom River AA-s energetikai besorolását. 

A 12. emeleten járunk

Az elmúlt 10 nap szeles-fagyos időjárása miatt a szerkezetépítésben kényszerszünetet kellett tartanunk, de most ismét belevetettük magunkat a munkába. Kiöntöttük a 11. emelet feletti födémet, egyúttal hozzáláttunk az utolsó előtti, 12. emelet vasbeton falainak és pilléreinek az elkészítéséhez.

Készül a tetőszigetelés

Mind az 5. emelet feletti zöldtetőn, mind a tornyok tetején a vízszigetelésen dolgozunk. Mielőtt tovább haladnánk, a vízszigetelést ki is próbáljuk, konkrétan elárasztjuk, vízzel locsoljuk a tetőt, hogy probléma esetén a legkisebb hiba is azonnal kiderüljön.

Készül a pinceszint

Nyugatról keleti irányba haladva, folyamatosan öntjük ki az alaplemez újabb és újabb szakaszait. Közben az alap legkorábban elkészült részén, a B lépcsőház alatt hozzáláttunk a pinceszint vasbeton szerkezetének a kivitelezéséhez. Ez a munka gyakorlatilag már nem az alapozáshoz, hanem a szerkezetépítéshez tartozik, és talán az érdeklődők számára is látványosabb, mint az eddigi földmunkálatok, illetve a cölöpözés. 

VEGYE FEL

A KAPCSOLATOT

ÉRTÉKESÍTŐINKKEL